A kardiológiai fekvőbeteg osztályon szerzett élményeim, valamint beszámoló a szívkatéterezés folyamatáról
Másnap átkerültem egy korszerű három ágyas kórterembe a kardiológiára. Itt szintén nagyon öregek között voltam, az egyik szobatársam néma (csak suttogni tudó), a másik süket (nagyothalló) volt, így aztán jól eltársalogtunk. Az egyik nap hoztak egy korombéli hölgyet, de megállapították, hogy a tüneteit csak a stressz okozta, ezért 1 nap után el is küldték. Jó neki.
Ezen az osztályon voltam másfél hetet, de gyakorlatilag semmi nem történt, minden nap egy másik orvos jött be, úgy tűnt, nem volt gazdája a kórteremnek, utólag kiderült, hogy az illetékes orvos szabadságon volt. Többször megkérdezték, hogy ki az orvosom. Ki lenne? Senkit sem ismerek, hisz még csak most tudtam meg, hogy szívbeteg vagyok. Közben néha vettek vért, mérték a vizeletem mennyiségét és kaptam a gyógyszereimet. Az ott tartózkodásom utolsó napjaiban jött csak meg az illetékes orvos, akihez a kórterem tartozott.
Előjegyeztek koszorúér festésre (szívkatéterezésre), bár nem abba a kategóriába tartozom, akiknek érszűkülete szokott lenni. Szerintem nem néztek alkoholistának sem (az alkoholistáknál nagyobb az érszűkület kockázata). Az érfestést végző orvos is azzal fogadott, hogy minek küldtek ide, úgysem fogunk találni semmit. Így is lett. Azt azért elmesélném, hogy előzőleg úgy tájékoztattak, hogy a szívkatéterezés a karon lévő éren keresztül történik, ezért igencsak meglepett, hogy miután lekötözték a karomat a műtőasztalon, utána meglepetésképpen (mindenféle magyarázat nélkül) az ágyék környékét is előkészítették. Első ösztönös reakcióm a menekülés lett volna (ha nem lettem volna lekötve), ugyanis hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit akarnak velem csinálni, talán tévedésből alhasi műtétre készítenek elő. Jó lett volna, ha tájékoztatnak először. De erőt vettem magamon, győzött a civilizált józan ész, nyugton maradtam, és megcsinálták karon keresztül a katéterezést. Katéterezés közben kontrasztanyagot juttattak a koszorúerekbe, és a mozgókép felvételére alkalmas röntgenkészülékkel mindenféle szögből felvételeket készítettek a szívről.
Itt egy kép a koszorúereimről:
A koszorúerekről általában:
Nem volt hosszú beavatkozás, max. 10 perc, fájdalmat nem éreztem, de a művelet végére a jobb kézfejem érzéketlenné vált, és tiszta lila volt. Állítólag nagyon vékony erem van, alig bírták a katétert felvezetni. Negatív lett az eredményem. Egyébként a katéterezést végző orvosnak rendhagyó stílusa volt, erről lehetne mesélni. A beavatkozás végén mellékesen megkérdezte, hogy beszéltek-e már velem szívtranszplantációról, ugyanis szívnagyobbodással nem nagyon tud mit kezdeni még a mai orvostudomány. Ettől a kérdéstől hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, hisz még azt sem mondta el nekem senki, hogy mi bajom van, nem hogy transzplantációról beszéltek volna nekem.
A vizsgálat után nyomókötést helyeztek a csuklómra, nem győztem a lila kezemet masszírozgatni, hogy életet leheljek belé. A nyomókötésen néhány óránként lazítottak, így már jobb lett.
Másnap végre hazaengedtek.
Itt egy kép a koszorúereimről:
A koszorúerekről általában:
Nem volt hosszú beavatkozás, max. 10 perc, fájdalmat nem éreztem, de a művelet végére a jobb kézfejem érzéketlenné vált, és tiszta lila volt. Állítólag nagyon vékony erem van, alig bírták a katétert felvezetni. Negatív lett az eredményem. Egyébként a katéterezést végző orvosnak rendhagyó stílusa volt, erről lehetne mesélni. A beavatkozás végén mellékesen megkérdezte, hogy beszéltek-e már velem szívtranszplantációról, ugyanis szívnagyobbodással nem nagyon tud mit kezdeni még a mai orvostudomány. Ettől a kérdéstől hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, hisz még azt sem mondta el nekem senki, hogy mi bajom van, nem hogy transzplantációról beszéltek volna nekem.
A vizsgálat után nyomókötést helyeztek a csuklómra, nem győztem a lila kezemet masszírozgatni, hogy életet leheljek belé. A nyomókötésen néhány óránként lazítottak, így már jobb lett.
Másnap végre hazaengedtek.