A kórházi tájékoztatásról

A kórházi betegtájékoztatás hiányosságairól

Szólnék néhány szót a kórházi dolgozók betegtájékoztató, pontosabban beteget-nemtájékoztató szokásairól. Három kórházi osztályon voltam, ezek közül csak a sürgősségin tájékoztattak megfelelően. 

A II. belgyógyászaton dicséretes, hogy volt minden nap orvosi vizit, de ha nem kérdeztem rá konkrétan valamire, akkor nem tudtam meg semmit. Én lehet, hogy naiv vagyok, de elmondhatták volna, hogy pl. melyik vérlabor értékek tértek el a normálistól, vagy hogy milyen gyógyszereket szedetnek velem. Azelőtt nem szedtem semmilyen gyógyszert, ezért küllemük alapján nem tudtam őket azonosítani. Néha megkérdeztem a nővért, mikor kihozta a gyógyszereket, hogy mik ezek, de csak homályos választ kaptam, mintha nekik tiltva volna, hogy elmondják. Úgyhogy a gyógyszerek kinézete, jelölése alapján kerestem rájuk az okostelefonomon, némelyiket meg is találtam. Mikor 5 nap után rákérdeztem az orvosnál, hogy megjött-e a pajzsmirigy vérlabor eredménye, kiderült, hogy bizony már megjött valamelyik előző napon, és negatív lett. Szóval hagyják kétségek között vívódni a beteget napokig, és önként nem tájékoztatnak a beérkező eredményekről.

A kardiológián orvosi vizit sem volt minden nap, azt sem tudtam, hogy a sok orvos közül melyiktől kellene kérdeznem. Senki nem magyarázta el, hogy milyen betegségem van, a betegség nevét is csak úgy tudtam meg, hogy a szív ultrahangra betegszállító nélkül mentem, és a vizsgálat után az én kezembe nyomták az eredményt. Gyorsan memorizáltam a diagnózis latin nevét, még mielőtt odaadtam a papírt a nővérpultnál. Vagy ha bejött egy orvos a kórterembe, akkor a kezében lévő lázlapról próbáltam fejjel lefelé kisilabizálni, hogy mi van ráírva.
A háromágyas kórteremben simán meghalhatott valaki úgy, hogy órákig nem vették volna észre, mert nagyon ritkán jöttek be hozzánk. A mellettem lévő 96 éves néni láthatóan eldöntötte, hogy most már meg akar halni, tudatosan nem evett, nem ivott, és a gyógyszereit sem vette be. Papot is hívatott magához. Ezután egész nap csak aludt, én meg gyakran néztem, hogy lélegzik-e még. Végül - még mielőtt meghalt volna - visszaszállították az öregek otthonába. Állandóan cserélődtek a betegek mellettem, általában 2 nap után kirúgták az embereket, csak engem nem akartak hazaküldeni. Pedig odakint tombolt a tavasz, a kedvenc évszakom, amikor minden virágba borul. Ilyenkor zsong a természet, s az állatok is megrészegülnek. Szeretem nézni és hallgatni ezt a zsongást, és hosszú sétákat tenni. No, ez most elmaradt. Mikor 3 hét után hazaengedtek, már egy csomó virág elvirágzott.

Visszatérve a tárgyra, még a kórházban rákerestem a telefonomon a leleten látott DCMP betegség leírására, és sokk-ként ért, hogy "A betegek kb. 70 %-a a tünetek kezdetétől számított 5 éven belül meghal" /dr.info.hu/ vagy hogy "A betegség kezelhető, de nem gyógyítható, és az alapbetegségtől függő gyorsasággal romolhat." és "egyetlen igazi gyógymódja a szívátültetés" /Házipatika/. Ezeket olvasva egy világ dőlt össze bennem, nem így terveztem az életemet, úgyhogy a kórházban töltött hátralévő napjaimat sírdogálással töltöttem. "Miért pont én?"- merült fel a kérdés. Egyébként az elbocsátásom napján sem tájékoztattak részletesen, hogy hogyan tovább, csak odaadták a zárójelentést és mehettem.

Itt egy ábra arról, hogy mi a különbség az egészséges és az elégtelenül működő, DCMP-s szív között:

Az enyém az ábrához képest rosszabbul néz ki, mert jobban ki van tágulva, és nem csak a bal oldal, hanem a jobb oldal is.

A belgyógyászaton

Csodálatos élményeim a belgyógyászati fekvőbeteg osztályról (vagy elfekvőbeteg osztályról?)

Felvitt a betegszállító a belgyógyászatra. Fura volt, hogy tolókocsiban szállítottak, mint egy nyomorékot. Az járt a fejemben, hogy mit szólnak az emberek, ha meglátják, hogy egy "viszonylag fiatal" nő, arra sem képes, hogy a saját lábán járjon.

Mivel a kórház nyilvántartásában még a régi címem szerepelt, a vidéki betegek kórtermébe kerültem. Később megtudtam, hogy jobban is jártam így, mert itt - a hírük alapján - lelkiismeretesebb orvosok vannak. Valóban így volt, ugyanis egy fiatal, lelkes doktornő foglalkozott velem. A kórterem egyébként csupa idős nénivel volt tele, én kakukktojásnak éreztem magamat köztük. Azon az emeleten csupán egy fiatal nő volt rajtam kívül. A kórtermekben nagyon sokan voltak már végelgyengülés közeli állapotban, és sokszor még a jobb állapotban lévőket is pelenkázták és mosdatták. Sosem voltam még ilyen környezetben, elkeserített, hogy hova jutottam, alig vártam, hogy majd pár nap múlva hazamehessek. Ettől függetlenül maga a kórház és az ellátás is sokkal jobb volt, mint vártam. A kórtermekben tisztaság volt, csak a folyosón lévő 2 db wc és 1 db koedukált zuhanyzó bizonyult kevésnek. A wc-k sokszor használhatatlan állapotban voltak, annyira összekenték időnként őket az idős betegek. De mindenhova ki volt téve fertőtlenítő folyadék, amit rendszeresen használtam (ennek ellenére elkaptam valami légúti nyavalyát). Volt egy kedves, beszédes néni is a kórteremben, aki egy kicsit fiatalkori önmagát látta bennem, mivel fiatal kora óta ő is szívbeteg, de most a cukorbetegsége miatt volt bent, inzulin beállításon. A néni olyan beszédes volt, hogy nem sokat tudtam pihenni tőle, késő estig beszélgetett, reggel pedig már fél ötkor ébresztettek a nővérek minden nap, a néni pedig már lesben állt, hogy mikor kezdheti a beszélgetést. Egyébként nagyon szerettem vele beszélgetni, rokonlelkek voltunk. Sok hasznos, és érdekes információt tudtam meg tőle. Elmesélte az egész életét, ami nagyon tanulságos volt. Elképesztő, hogy ilyen rövid ideig tartó ismeretség is mennyire hat az emberre.

Visszatérve a témára, a vizsgálataim vérvételekkel kezdődtek, ugyanis a protokoll szerint, több óra múlva újra meg kellett nézni a szívenzimeket. Infúziót is kaptam, ki tudja mit, mert nem közölték. Másnap elküldtek mellkasröntgenre, amelyen különböző rajzolatok és pangás jelei voltak láthatók a tüdőben, ja és nagyobb szív. Következő napon mellkas CT-re mentem, mivel a véremben magas volt a D-dimer érték, de szerencsére nem találtak vérrögöt a tüdőmben, csak fibrotikus rajzolatokat, folyadékot és néhány megnagyobbodott nyirokcsomót. Következő napon hasi ultrahangra küldtek, ahol epekövet találtak, akkor azt gondoltam, hogy ez okozhatta az emésztési problémáimat.

A dokinő még mindig azt hitte, hogy pajzsmirigy problémám lehet, és az csinál minden zűrt. De kb. 4 nap után megjött az eredmény, hogy a pajzsmirigy hormonjaim jók. Előjegyeztek a következő hétre szív ultrahangra, elképedtem, hogy ilyen sokáig itt kell még lennem a kórházban, és közben semmit nem javult az állapotom, ugyanolyan gyenge vagyok, és rosszul érzem magam. Szinte semmit sem tudtam enni, az evéstől szörnyen éreztem magam egész nap, ezért a családommal zöld salátát és natúr joghurtot hozattam be, azt eszegettem néha. A lábaim még mindig erőtlenek voltak, főleg a combom felső fele, az egy helyben állás is komoly erőfeszítést jelentett, ezért többnyire feküdtem. Aztán kb. hat nap után kezdtem javulni, mivel a vízhajtók elhajtották a vizet a tüdőmből, és a pulzusom is lejjebb ment. A dokinő azon a véleményen volt, hogy a szívultrahangon nem fognak találni semmit, mivel nincs mellkasi fájdalmam, és szívzörejem sincs. Vártam a vizsgálatot, addig eseménytelenül teltek a napok.

Aztán eljött az ultrahang napja, nagyon sokan voltak, több órát kellett várnom, mire sorra kerültem. Egy kedves doktornőhöz kerültem, aki megállapította, hogy nagy a szívem, elvékonyodott a fala, a kamrákban lévő billentyűk rosszul záródnak és az ejekciós frakció csak 30 %.
Hogy mennyi lenne a normális? Nézzünk egy ábrát:

Tehát a rizikós csoportba tartozom. (Ennek fele sem tréfa. Kezdhetek végrendeletet íratni.)
A doktornő kikérdezgetett a családi kórelőzményekről, mikor szültem, mióta vannak tüneteim ...stb. A papíromon az állt, hogy valószínűleg primer DCMP. Mielőtt leadtam a papírt a nővérpultnál, gyorsan memorizáltam az orvosi kifejezést, hogy később rákereshessek a neten. Az ultrahang eredménye alapján másnap átvittek a kardiológiai osztályra. A kiadott zárójelentésem epikrízisében kardiális dekompenzáció szerepelt.

Most már nem ártana utána néznem, hogy hogyan működik az emberi szív, mert eddig nem különösebben érdekelt ez a téma. Itt van néhány jól átlátható ábra erről:

Tüneteim

Ismeretlen tünetek (a DCMP tünetei)

Hogy hogy kezdődött? Nekem úgy kezdődtek a tüneteim, hogy légszomjam volt, és közben hevesen dobogott a szívem. Mivel ez először egy fogászati beavatkozás (gyökérkezelés megkezdése) után fordult elő, ezért azt gondoltam, hogy a fogászati fertőtlenítő szerre, vagy az ideiglenes tömés anyagára vagyok biztos allergiás, vagy ez a bevett fájdalomcsillapító pirula mellékhatása. Egy - két nap múlva el is múlt. De 1-2 hónappal később újra jelentkezett, méghozzá éjszakánként nyugalmi állapotban, és néha reggelenként gyaloglás közben. Ez már kezdett gyanús lenni. Egy röpke pillanatra átfutott a fejemen, hogy nem vagyok-e szívbeteg, de gyorsan elhessegettem magamtól. Mitől lennék én szívbeteg, eddig sem voltam, és különben is még csak a negyvenes éveim elejét taposom, különben is nő vagyok, és a nőknél - állítólag - nem kezdődnek ilyen hamar a szívbetegségek. Biztos csak az egész télen át tartó megfázásokból visszamaradt hörghurut okozza a légszomjat. Ennyiben maradtam. Míg egyszer csak érdekes módon, egyik napról a másikra elkezdett megnőni a hasam, nagyon szűk lett a nadrágom. Pár nap múlva pedig már enni sem tudtam, ugyanis szörnyen rosszul éreztem magam evés után, rossz érzésem lett a gyomromban, kivert a víz, émelyegtem, a lábaim elgyengültek. Olyan érzés volt, mintha nem lennének emésztőnedveim, és az étel szárazon ott csücsülne sokáig a gyomromban. És valóban emésztetlenül jött ki belőlem az étel, miután nagysokára áthaladt a bélrendszeremen. Közben el kezdtem fulladni is, pár lépés normális ütemű gyaloglás után le kellett lassítanom, mert kifutott az erő a lábaimból. Lépcsőzés közben félemeletenként meg kellett állnom pihenni és kilihegni magamat. Azt nem tudtam eldönteni, hogy az emésztési probléma összefügg-e a légszomjjal, vagy két külön betegség. Én arra tippeltem, hogy tüdőgyulladásom lett, és egyúttal elkaptam egy bélfertőzést is. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a háziorvoshoz.

Diagnózis

A dilatív kardiomiopáta fogalma

Dilatív kardiomiopáta (Dilativ cardiomyopathia). Mond ez a kifejezés bármit is valakinek? Nekem korábban semmit nem mondott, nem is tudtam , hogy ilyen betegség egyáltalán létezik. De most már kénytelen voltam megismerni a fogalmát, mivel ezt diagnosztizálták nálam kb. 1,5 hónapja. Röviden, tömören ezt jelenti: Egy szívbetegség, amikor a szívizom megnyúlik, a szív megnagyobbodik és a szív elveszti izomerejét. Azaz ún. kitágulásos szívizom elfajulás.