Pacemaker kontroll

Pacemaker kontroll

laikus elmélkedés arról, hogy mit jelentenek a CRT-D pacemaker által tárolt adatok, és a kinyomtatott grafikonok

Ma a féléves pacemaker kontrollon voltam. Nem sok mindenről tudok beszámolni, mivel minden változatlan. Ez végül is pozitív dolog, mert azt jelenti, hogy a ketyere pöpecül működik.  A Dokinak nem volt jó kedve, de nem az eredményeim miatt. Megértem, mert hiszen "Szar az élet, annak látszik. De az az igazság, hogy az élet egy nevetés és a halál egy vicc. Meg fogod látni, hogy ez csak egy színielőadás." /részlet a Monty Python: Brian élete c. film egyik betétdalából/


A jobb kedvre derülésre javasolnom kellett volna a Dokinak a fent nevezett dalocskát, amit ha elénekelsz, rögtön felvidulsz. Kb. ilyesmikről szól:

"Vannak rossz dolgok az életben,
melyek tényleg meg tudnak őrjíteni.
Más dolgok arra késztetnek, hogy káromkodj és szitkozódj.
Mikor az élet porcogóján rágódsz,
ne morgolódj, inkább fütyöréssz!
És ez segíteni fog abban, hogy a dolgok jobbra forduljanak…

És- mindig az élet fényes oldalára tekints..
Mindig az élet könnyű oldalát lásd…stb."

Vicces dal, de sok igazság van benne. Én magam is mindig ezt fütyörészem. Hatásos. Sorstársaim! Ezt nektek is ajánlom!

 

Utólagos megjegyzések:

Minden egyes kontroll alkalmával a Doki ki szokott nyomtatni egy több oldalas papírcsíkot a CRT pacemaker programozó egységéből. A Doki ezúttal nem az ingerlési küszöb tesztelésének grafikonjait (pacing threshold test report), és nem az időszak összefoglaló adatait (final: session summery), és nem is a beállított paramétereket (final:parameters) nyomtatta ki, hanem egy olyat , ami még nem volt, aminek az a neve, hogy Quick look II report. Próbáltam eligazodni rajta, úgy néz ki, hogy ez az elmúlt időszakról készített rövid jelentés.  Ezen is rajta vannak az elektródák és a készülék beállított paraméterei. A telep várható élettartamán kicsit megütköztem (7,3 év), ugyanis az elmúlt fél év alatt 1 évvel csökkent az élettartam. Hogy van ez? Nem lineárisan csökken a hátra lévő idő, ha a kimeneti feszültség konstans? Az a baj, hogy nem értek a telepekhez, és azt sem tudom, hogy ebben milyen fajta van. Majd a következő kontroll alkalmával kiderül, hogy mekkora lesz a csökkenés egy újabb félév után.

Van néhány grafikon még a papíron. Az egyikről kiderül, hogy nem volt kamrai fibrillációm (VT/VF) a beültetés óta. A másikon az látszik, hogy amíg nem lettem újraműtve, addig rendszeresen voltak pitvarfibrillációim (AT/AF), de csak maximum 5 percig naponta, de most már nincsen. Van egy grafikon az aktivitásomról is (patient activity), a gép szerint átlag napi 3,4 órát vagyok aktív. Az elmúlt évhez képest csak nagyon enyhe növekedés látható a grafikonon. Ez szerintem téves, hisz az előző posztban is írtam, hogy mennyiféle testmozgást csinálok. Nem futok, és nem ugrálok, az tény, mert azt nem bírnám. De aki próbálta már a Callenetics tornát, az tudja, hogy ha helyesen végezte el a gyakorlatokat, akkor - bár szinte csak egy helyben állt, vagy feküdt - a végén remeg a lába, és folyik róla a víz. Vagy nézzük a jógát, például próbáljátok ki Bryan Kest Power jógáját, a nevében is benne van, hogy ez egy erősítő jellegű jóga, az Astangha jógára hasonlít, szálkásít és keményen edz. A jógában az a jó, hogy olyan izomcsoportokat is megmozgat, amelyeket a hétköznapi életben alig használunk (főleg a csavart pózok, meg az olyan kitekert pózok, amit nem mindenki tud megcsinálni, csak ha hosszú ideig gyakorol).

Elképesztő, tavaly szinte csak ültem és feküdtem, most meg ennyi mindent csinálok, és nem mutat több aktivitást a grafikon. A gép valószínűleg csak a rázkódást tudja mérni (valamilyen folyadékkristály van benne).
A papírról kiderül még, hogy a gépnek nem kellett beavatkoznia egyszer sem, mert nem voltak ritmuszavaraim. Hurrá, ez jó! A rejtélyes Total VP pedig 99,7 %. Ezen belül az AS-VP 96,9 %, az AP-VP 2,8 %, (a kettő összege a Total VP = 99,7 %), az AP-VS 0,2 %, az AS-VS < 0,1 %. Ezek vajon mik? Elég bonyolultnak tűnik, hogy mi az a VP, AP, VS, AS, nem is próbálom felfogni, de úgy látom, hogy az EKG görbéről például leolvasható, hogy egy adott szívdobbanásnál a négy variációból épp melyik eset áll fenn, de ennek megértéséhez komoly előtanulmányok kellenének. Mivel az AS atrial sence-t jelent, az AP atrial pace-t, a VS ventricular sence-t, a VP venticular pace-t, ezért tisztán a logika azt diktálja, hogy AS-VP esetén (ami nálam a legtöbb) a pitvarban észlelt természetes szívritmusom impulzusa van továbbítva a készülékbe, a kamra pedig ez alapján, az elektródán keresztül mesterségesen kapja a jelet. AP-VP esetén valószínűleg lecsökken a szívfrekvenciám 50/perc alá (ugyanis nálam 50-re van beállítva a minimális frekvencia), ilyenkor mesterségesen kell fenntartani a min. 50-s ritmust, és ez van továbbítva a kamrába. AP-VS esetén is ez van, de valami miatt a kamrák nem kapják meg a jelet (nincs szinkronizálás). AS-VS esetén érzékelhető a minimum 50-s természetes ritmus, de nincs továbbítva a kamrákba, nincs szinkronizálás. Jó kis programozói feladat lehetett erre mindenféle algoritmusokat írni, hogy a készülök minden esetben fenntartsa a megfelelő szívritmust, ráadásul szinkronizáltan..
Ha a fenti fejtegetés igaz, akkor a total VP azt mutatja, hogy az elmúlt időszak hány százalékában működött hatékonyan a CRT pacemaker. Azt fejezi ki, hogy a szívdobbanások hány százaléka volt reszinkronizált a gép által. Az eredmény számomra megnyugtató, mert láthatóan (és érezhetően) működik a reszinkronizációs terápia.

Az elmúlt hónapok

Az elmúlt hónapok történései

avagy mit tehet egy szívelégtelen beteg az állapota javítására (testmozgás, lelki megnyugvás, az élet értelmének keresése)

Néhány szót az elmúlt pár hónapról:

Mióta tavaly év végén újra megműtöttek, és normálisan sikerült beállítani a pacemakert (CRT-t), azóta olyan vagyok, mint akit kicseréltek. Nem csak testileg, hanem lelkileg is. 

A testem fokozatosan alkalmazkodott a jobb szívműködéshez, a terhelhetőségem lassan, apránként növekedett. Tavasszal alig vártam, hogy jöjjön a jó idő, és nagy sétákat tehessek a természetben. Áprilisban, májusban már a hegyekbe is elmerészkedtem, előre kinéztem könnyű túraútvonalakat, amiket sikerült is teljesíteni. Sajnos egyszer rossz túraút jelzésen indultam el, és ezzel meghosszabbítottam, és nehezítettem a távot, de ezt is túléltem. Ahogy várható volt, a meredek emelkedők továbbra sem nekem valók, így aztán maradok a kisebb szintkülönbségeknél, a lankásabb lejtőknél. Azáltal, hogy néha jobban megdolgoztatom a szívemet, a mindennapi élet terheléseit (jövés-menés, takarítás, kertészkedés) sokkal könnyebben veszem. Ha ezt most egy kardiológus olvasná, lehet hogy helytelenítően rázná a fejét, de én nem kértem előre engedélyt kardiológustól, mert akármit is mondott volna, akkor is ezt csinálnám (én, a kis önfejű). 

Hetente egyszer-kétszer Callenetics-tornára járok, ami kardiológiailag nem túl megterhelő, mert lassú, apró mozgásokról van szó, de jól formálja az alakot, mivel a mélyizmokat erősíti. A köztes napokon igyekszem egy kicsit jógázni, de nem mindig van rá idő. Tai-chizni is elkezdtem, de még nagyon amatőr vagyok benne. 

A fenti mozgásformák nagyon jó hatással vannak rám, az év első felében már-már kezdtem úgy érezni magam, mint egy "normális" ember, rövid időszakokra képes voltam elfelejteni, hogy pacemaker van a bőröm alatt.

Aztán júniusban elkezdődtek az időjárási anomáliák. Jöttek-mentek a zivatarok, egy-egy zivatar alkalmával pár perc alatt hatalmas mennyiségű víz esett le az égből, úsztak az utcák is, mert a csapadékvíz elvezető csatornák kapacitása nem ilyen intenzitású esőkre van méretezve. Lényeg a lényeg, hogy az én beteg szívem nem szereti a hirtelen légnyomás változásokat.  Aki nem tudná, a szívbetegek jobb időjárás előrejelzők, mint a levelibéka. Tudjátok, a levelibéka, akit betesznek egy befőttes üvegbe és tesznek mellé egy létrát. Sőt, ez a módszer még papírbékával is működik, s erről még tervrajzot is találhattok a neten:

Szóval ott tartottam, hogy minden szívbeteg egy két lábon járó, élő időjárásjelző állomás. A szívbetegek fórumain olvasott hozzászólások is egyértelműen ezt igazolják. A betegek nem győznek tömegesen panaszkodni, mikor front, vagy eső közeleg.

Nekem a zivatarok utáni párás, fülledt meleg is nehézlégzést okoz. Egy szó mint száz, a június nem volt a kedvenc hónapom.

A júniust leszámítva tök jól érzem magam.  Hol vannak már azok az idők, mikor depressziósan magamba roskadtam. Amikor több alkalommal előfordult, hogy reggel felébredve jöttem rá arra, hogy a betegséget nem csak álmodtam, hanem ez a valóság. "Ez képtelenség!"- kiáltottam akkor a világba. Aztán eszembe jutott, hogy mit mondott Smith ügynök Neonak a Mátrix c. filmben:
"- Nem képtelenség. Szükségszerű."

Igen, szükségszerű, és ... sorsszerű. Akkor is ez jutott eszembe, mikor később olyan dolgok történtek velem, amelyek mintha előre meg lettek volna rendezve. Mert véletlenek nincsenek, minden okkal történik az életben. Minden történésnek célja van. Csak meg kell keresni, hogy mi az a cél. És ez az, amit nehéz megtalálni, a dolgok mögött mélyen megbúvó értelmet.
 Rudolf Steiner is azt mondta:
"Bizonyos dolgoknak szükségszerűen meg kell történniük, még akkor is, ha ezek valamilyen szempontból károsak. Kell, hogy az ember ki legyen téve ilyen ártalmaknak, hogy ezeket leküzdve bizonyos erőket szerezzen meg."

A javulásom tulajdonképpen tavaly Karácsony óta zajlik. A második műtétem ugyanis (egy elhalasztást követően) egy héttel Karácsony előtt történt, és így a pacemaker utólagos beállítása, és a varratszedés pont Karácsonyra esett. (És mellékesen ugyanekkor ért engem egy nagyobb érzelmi, illetve energetikai hatás is.)
Szerintem a Karácsonyi időpontnak nagy jelentősége van. Mert mi is a Karácsony?
Hivatalosan Jézus születését  ünnepeljük ezen napon, de állítólag Jézus nem ezen a napon született, csak I. Gyula pápa nyilvánította Jézus születésnapjává az egyik zsinaton. A Karácsony mégis kapcsolatban van Krisztussal, a krisztusi minőséggel. Karácsony a szeretet ünnepe, amikor a fény diadalt arat a halál és a sötétség felett. Az újjászületés, és a remény ideje. És ha nyitottak vagyunk rá, ilyenkor a mi szívünkben (a lelkünkben) is felgyulladhat a Krisztusi szeretet fénye, hogy aztán beragyogja a környezetünket is. Bármilyen abszurdul is hangzik ez a materialisták számára, velem is körülbelül ilyesmi történt, és azóta is azon vagyok, hogy ezt fenntartsam. Mert a szívcsakrán belül lévő fénymagot folyamatosan ápolni, gondozni kell. A pozitív érzelmek, gondolatok, a jóindulat, segítőkészség, alázatosság, egyszóval a szeretet táplálja a lángot, ezekre törekszem én is. Ez nem mindig sikerül, mert én csak egy ember vagyok, de törekszem rá.

És milyen érdekes, egy buddhista ima is erről szól, csak nem krisztusi fénymagnak nevezi a belső fényt, hanem bódhicsittának:

"Azokban, akikben még nem született meg a drága bódhicsitta szülessen meg bennük,

Azokban, akikben megszületett, ne csökkenjen a drága bódhicsitta, hanem

Egyre jobban és jobban növekedjék.

Ez a legfőbb elixír, amely legyőzi a halál uralmát.

Ez a kimeríthetetlen kincsestár, amely a világ szegénységét megszünteti.

Ez a legcsodálatosabb orvosság, amely a világ betegségét meggyógyítja.

Amikor megfáradtan bolyongunk a lét meghatározott ösvényén,

Ez az egyetemes híd, amely a születés boldogtalan állapotából a szabadságba vezet.

Ez a tudat felkelő holdja, amely az előítéletek zavaros viharát elűzi.

Ez a hatalmas Nap, amely végleg felszívja a világ tudatlanságának ködét."

Sathya Sai Baba is azt mondta, hogy "A lélek azért jött e világra, hogy feltárja a saját ragyogó fényét, ami maga az Isteni szikra."

„Az igaz önvalód fényének megpillantása szabaddá tesz.”
/Yogi Bhajan Ji/

Krisztus azt mondta:  "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (Tehát csak a bennünk  lévő krisztusi fénymag által, amely az ember Jézust Krisztussá tette.)

Azt is mondta: "Isten országa bennetek és köztetek van."

"A krisztusi szeretet a Világegyetemet éltető, hordozó és fenntartó legfőbb valóság, melyet életünkben megvalósítani egyedül érdemes, mert örök életünk kibontakozása függ tőle."

/Makk István: Gömbszimbólika/
 

Hú, bocsánat, nagyon elkalandoztam. De az elmúlt hónapokban a fenti témákkal is foglalkoztam, amelyről nem állítom, hogy ez egy abszolút igazság, mert ahhoz még túl tudatlan vagyok, hogy ilyet állíthassak. Csak egy útmutatás azok számára, akik szintén keresik az utat.

Szívelégtelenség - kiegészítő kezelések I.

A szívelégtelenség kiegészítő kezelése

avagy az akupresszura, csi-kung, és taj-csi gyakorlatok áldásos hatásai (a testünket behálózó meridiánok titkai)

Szívelégtelenségem kezelése során lelkiismeretesen betartom az orvosaim utasításait, szedem a gyógyszereket, hagytam, hogy megműtsenek, és az életmódbeli tanácsokat is követem. - De mit tehetnék még? - tettem fel magamnak a kérdést. 

Mint az előző bejegyzésemből is kiderült, nem gondolom, hogy csak a fizikai szinten lehet kezelni a betegségeket. Nem csak fizikai test vagyunk, sokkal nagyobb erők munkálkodnak bennünk. Utánanéztem, hogy milyen alternatív módokon gyógyíthatnám még magamat.

Lássuk csak:

Testünket bonyolult energiahálózat szövi be, melyet úgy hívunk, hogy meridiánok. Ugyanis a kínai orvoslás szerint (amely több ezer éves múlttal rendelkezik, átmentve egy ősi civilizáció ősi tudását) az embernek három szállítórendszere van: a vérkeringés, a nyirokkeringés, és az energetikai (meridián) rendszer. Ez utóbbi tulajdonképpen egy láthatatlan rendszer, nem lehet a test boncolása során kimutatni (de például elektromos ellenállás méréssel kimérhető), de általában a verőerek és az idegek mellett fut. Az energetikai rendszer összeköti a test felületét a belső szervekkel. A meridiánokon biológiailag aktív pontok találhatók, amelyeken keresztül megvalósul a kölcsönhatás az emberi "csi" és a környező világ "csi"-je között. Ezek belépő és kilépő pontok. Ha egy-egy ilyen pont blokkolt, akkor betegségek jelennek meg a szervezetben, mert elakad az energetikai körforgás. Ezeket a blokkolt pontokat kezeli az akupunktúra és az akupresszúra. Érdekességként írom le, hogy ezeket a pontokat támadják néhány keleti harcművészetben is, mert nagyon sérülékeny, érzékeny pontok. A 700 akupunktúrás pont közül, a harcművészek 108-t használnak. Ha egy-egy ilyen pontra nagyobb erőt fejtenek ki, akkor harcképtelenné tudják tenni az ellenfelet, mert erős fájdalmat, bénulást, zsibbadást, eszméletvesztést, akár halált is tud okozni. A 108 pont közül 36 halálos (persze megfelelő erőkifejtés esetén).

A tizenkét fő meridiáncsatorna 12 szervünk funkcionális rendszerével áll kapcsolatban:

A főmeridiánokból mellékmeridiánok ágaznak szét, ezeket a fenti ábra nem mutatja.

A főmeridiánok közül a szívmeridián a szívben ered, a hónaljgödör közepén, a nagy mellizom alsó széle mögött lép a kar belső felszínére. A felkar belső oldalán a könyökig, annak a belső széléig halad, majd az alkar belső oldalán a singcsont belső szélén fut le a tenyéren át, és a kisujj körömpercének a belső-felső körömágyszögletében végződik. Itt kapcsolódik a vékonybél vezetékhez. A vékonybélen kívül közvetlen kapcsolatban áll a tüdővel és a vesékkel.

Hát nem csodálatos ez a gondosan felépített rendszer, amely a testünket behálózza? Hát nem olyan, mint egy nyomtatott áramkör? Ha már itt tartunk, a szív is tulajdonképpen egy jól megtervezett, 4 rekeszből álló elektromos pumpa, saját vezérlőegységgel. 

Visszatérve a szívmeridiánra, aki érzett már szívbetegség (pl. szívroham) által kiváltott karzsibbadást, az tudja, hogy pont ebben a vonalban lehet érezni a kellemetlen (zsibbadásszerű) érzést a bal karban. Én is éreztem már többször is.

Akupresszúra pontok a szívmeridiánon:

Mielőtt belekezdenél, felhívnám a figyelmet, hogy az akupresszúrának is vannak ellenjavallatai, ezeknek mindenki próbáljon utánanézni. Egyesek krónikus szív- és keringési betegség esetén sem javasolják. Döntse el mindenki maga, hogy kipróbálja-e!

Egy fő és, két kiegészítő pont van, amit érdemes stimulálni.

A főpont:
A kéztenyéren a szívvonalon van, amely érinti a behajlított kisujjat.

 

















Kiegészítő pontok
Az első a csukló tenyér oldalán van, háromujjnyira a hajlat redői alatt, a két ín között.

A második a háton van, kétujjnyira a negyedik hátcsigolya mindkét oldalán a nyakszirt aljától számított 4. kiemelkedésen.

Krónikus betegség esetén a pontokat vagy folyamatosan stimuláljuk, vagy megismételjük a stimulálást átlag háromszor naponta 4-5 percig, több ízben.

Csi kung - Tai Chi

A Csi kung ("energiaművelés") a csi felhasználásának művészete: a csi megszerzése a környezetből, illetve átalakítása és kisugárzása.  
De mi is az a csi?
Sajnos nekünk nincs olyan szavunk, amely pontosan kifejezné a jelentését. Jobb híján életenergiának nevezzük, egyébként a fogalom megfelel a görög "pneuma", és a szanszkrit "prána" szavaknak, egyesek orgonenergiának, vagy taonak is szokták mondani (indiánoknál mana, orenda, vagy wakan). A Tao Te King szerint (amelyben tao-nak hívják): "Szavakkal meghatározhatatlan, intellektussal fel nem fogható, tulajdonságokkal körül nem írható. Jelen van minden helyen, minden időben és minden rezdülésben – élőben és élettelenben egyaránt, köztük magában az emberben is. A tao mindenekelőtt az örökké mozgó, változó világ végső egységének az elve."
Szóval a csi az egész univerzumot betölti az idők kezdete óta, és minden létező dolgot átjár. A csi olyan a számunkra, mint a gépeknek az elektromosság. Szóval olyanok vagyunk, mint valami biorobotok.
A csi nélkül nem működhetne a világegyetem, ez egyfajta isteni lehelet, ez tart mindent mozgásban, áramlásban.  Két pólusból áll, a jinből és a jangból (mivel bipoláris világban élünk).
Aki a tudományos magyarázatokat kedveli, az tanulmányozza a kvantummechanikát, azon belül a nullponti energiát.
Ha minden igaz, a keresztények - bár nincsenek tudatában (és hevesen tagadnák) - ezt az erőt hívják szentléleknek.

Gyakorlatok:

A „belső" gyakorlatok célja, szerepe a Csi megerősítése és mozgatása a testben. Ezáltal sok betegség kialakulása megelőzhető. Napi rendszerességgel gyakoroljunk.
Felhívnám a figyelmet, hogy akinek mostanában volt pacemaker beültetése, az pár hónapig ne csinálja ezeket a gyakorlatokat, nehogy kimozduljon valamelyik elektródája.

Lép – Föld gyakorlat

Vállszélességű terpeszállásban, enyhén behajlított térdekkel helyezzük karunkat tenyérrel lefelé a hasunk elé.

Belégzés közben karunkat körívesen tegyük fejünk fölé, nézzünk felfelé, egyenes háttal feszítsük meg izmainkat.

Enyhén behajlított térdekkel kilégzés közben vigyük karjainkat oldalsó középtartásba.

Térjünk vissza az alapállásba. Naponta tízszer hajtsuk végre.
Folyamatában így néz ki:

Tüdő – Fém gyakorlat

Széles terpeszben tenyérrel lefelé, megfeszített ujjakkal emeljük fel karunkat.

Kilégzés közben visszahúzva tárjuk szét karunkat.

Lélegezzünk be, térjünk vissza alapállásba.

Tenyerünket fordítsuk felfelé, düllesszük ki mellkasunkat, óramutató szerint forgassuk meg karjainkat. Napi 20-30 alkalommal.

Máj – Fa gyakorlat

Széles terpeszben állva kezünk oldalt a magasban. Dőljünk oldalra, és ejtsük le kezeinket. Gerincünk mozgékonyságát is javítja.

Egész törzsünkkel és karjainkkal írjunk le nagy köröket. Talpunk maradjon a földön, a körzés középpontja a kiinduló pozíció.

Tízszer ismételjük naponta.


Vese – víz gyakorlat

Csípőre tett kézzel vállterpeszben állunk. Merev lábakkal csípőből hajoljunk oldalra és előre, mint amikor a szél keresztülfúj a lótusz levelein. Hátrahajlással fejezzük be (hátproblémák esetén óvatosan), majd térjünk vissza alapállásba.

Szív – tűz gyakorlat

Kisterpeszben állva egyik kezünket tenyérrel felfelé engedjük le magunk elé. Másik kezünket tenyérrel felfelé emeljük fel, és nyújtózzunk.

Igen, valahogy így, de a tenyértartásra figyeljünk oda:

Ismétlés karcserével.

Kifelé néző tenyérrel, erős mozdulattal emeljük fel karunkat, a tenyér kerüljön az ég felé. Nézzünk felfelé, és tartsuk ki az állást. A gyakorlat neve „az ég megtartása".

forrás: Hszü Ming-tang: Csung Jüan Csikung
            dr. Yang Jwing-Ming: Chi Kung Egészség és harci művészetek
            http://kinai-medicina.tienshoni.hu

lásd még:

Szívelégtelenség-kiegészitő kezelések II.
Szívelégtelenség-kiegészítő kezelések III.
Szívelégtelenség-kiegészítő kezelések IV.
Szívelégtelenség-kiegészítő kezelések V. 

Most eldől, hogy használ-e, vagy sem

A CRT-D repozíció utáni kontrollok

és rekeszrángási problémák, valamint laikus elmélkedés az elektródák fajtáiról

A műtét után a seb alig fájt, de a beállítással lehettek gondok, mert már a hazafelé tartó úton is többször rám tört a gyengeség. Otthon hol jobban éreztem magam, hol rosszabbul. Egyáltalán nem voltam elégedett az eredménnyel. Ezen kívül három napig nem történt velem semmi érdemleges. 

A negyedik éjszaka rekeszrángásra ébredtem. Mikor megváltoztattam a testhelyzetemet, elmúlt. De az elalvás pillanatában mindig újrakezdődött. Úgyhogy az éjszaka hátralévő néhány óráját sírással töltöttem. - Hát hogy lehetek én ilyen szerencsétlen? Nekem miért nem sikerül semmi? - keseregtem. Abban sem volt sok reményem, hogy ezen lehet még állítani, mivel a kórházban a fülem hallatára beszélték, hogy ez az egyetlen beállítás volt lehetséges. Úgyhogy nagy valószínűség szerint mehetek újra műtétre. A következő néhány éjszaka hasonlóan telt, de nyugtatóval sikerült egy-két órát aludni. 

Kivártam a varratszedés idejét, ami a műtét után egy héttel volt, hogy ne kelljen kétszer menni a kórházba. Hála istennek nem volt még reménytelen az eset, lehetett még - konfiguráció váltással - állítani a pacemaker paraméterein. Közben az is kiderült, hogy azért nem éreztem jól magam, azért voltam gyenge, mert túl alacsonyra állították az ingerlési feszültséget. De ezután még legalább kétszer vissza kellett mennem a kórházba, mire teljesen "rekeszrángás mentes" lettem. A végeredmény az lett, hogy a bal kamrai elektróda beállított feszültségét csak egy hajszál választja el attól a minimum értéktől, amely még hatékonyan ingerli a szívizomzatot, és egy hajszál választja el attól a minimum értéktől amely már ingerli a rekeszizom ideget (nervus phrenicust) is. Ez olyan, mintha egy tű fokán kellene egyensúlyozni, és semmi ráhatásom nincs arra, hogy az elektróda ezután még milyen irányba fog mocorogni, mert hogy még hónapokig előfordulhat, hogy elmozdul valamerre, ugyanis a bal kamrai elektróda nincs különösebb módon rögzítve a véna falához. Majd amikor több hónap múlva körbenövik a testem kötőszövetei, talán utána már nem fog kimozdulni. Öröm az ürömben, hogy mivel a rekeszrángás miatt csak viszonylag alacsony feszültségen van működtetve a bal kamrai elektróda, így a telep élettartama némileg hosszabb lesz, hacsak nem kell az ICD-nek egy párszor újraélesztenie. Ha az alacsony ingerlésre állítás ellenére mégis rekeszrángás jelentkezne, akkor már sajnos nem lehet többet finomítani rajta, ez esetben esetleg be lehet építeni (újabb műtéttel) egy négypólusú (quadripoláris) elektródát a jelenlegi bipoláris helyett, de állítólag ez egy nagyon drága elektróda, amit nem mindenkinek szereznek be. Hogy miért jobb ez az elektróda? Egy kis magyarázat:

Az "ősidőkben" (ami nem is volt olyan rég, csak pár éve) még unipoláris elektródákat használtak, ami azt jelentette, hogy az elektróda végén csak egy pólus volt (katód), a másik pólusnak (anódnak) pedig a pacemaker telep háza, vagy a jobb kamrai elektróda pólusa volt kinevezve. Ez nem sok variációra adott lehetőséget, ha még most is itt tartanánk, akkor nekem "annyi" lenne.

Aztán jöttek a bipoláris elektródák, amelynél az elektróda végén, egymástól kis távolságra, két pólus is található. Ma már széleskörűen ezt használják, nekem is ilyen lett beépítve. Ennél tudnak variálni, hogy a két kamrai elektróda két-két pólusa közül melyik legyen az anód és a katód, és bizonyos esetekben a pacemaker telep háza is lehet egy pólus. Így négy vagy hat variációra van lehetőség (a katód a bal kamrában kell legyen, és úgy tűnik, hogy ICD esetén nem lehet a telep háza az anód, mert ha minden igaz, az a sokkoláshoz kell). Az én esetemben 4 konfigurációt próbáltak ki (mivel ICD-m van), és csak egy volt használható.
A négypólusú elektróda esetében állítólag 10-14 variáció van a pólusok kijelölésére. Jóval nagyobb az esély, hogy találnak olyan konfigurációt, amely nem rángatja a rekeszizmot. A variációk:

Itt egy kép egy négypólusú, és két darab bipoláris elektródával felszerelt CRT-D pacemakerről (a jobb kamrai elektródában pluszban még sokktekercs is megy, ezért vastagabb), az elektródákon lévő fekete részek a pólusok:

Hát dióhéjban ennyi. Egy valami azért szöget ütött a fejembe. Hogy miért nem tartanak készleten négypólusú elektródát a kórházak. Hogy amikor gond van, akkor csak leemelhessék a polcról. Miért kell többszöri sikertelen műtét, hogy egyáltalán meg lehessen rendelni. Úgy láttam, hogy egy CRT-D műtét ötszázezer körül van, engem kétszer műtöttek, így csak a műtét 1 millió körül volt. Ebben nincs benne a pacemaker és az elektródák ára (azokkal együtt már több mint 4 milliónál tartunk). Nem tudom, hogy mennyibe kerül egy négypólusú elektróda, de nem hiszem, hogy árban jobban megéri, ha csak a harmadik műtétnél építik be és nem az elsőnél (gond esetén). Meglehet, hogy a késlekedés miatt a beteget le kell rokkantosítani, de minimum táppénzen kell tartani hónapokig, sőt az is előfordulhat, hogy tartós kórházi ellátásra szorul. Ez mind költség az állami egészségpénztárnak.

De hála istennek velem most nincs gond, egyelőre jól vagyok. Működik a rendszer. Jelentősen javult a terhelhetőségem. Ezt alátámasztotta egy szívultrahang is a közelmúltban. Az ejekciós frakcióm felment 50 %-ra, a mitrális billentyű regurgitációja már csak "jelzett", ez azt jelenti, hogy majdnem jól zár, csak egy ici-pici visszaáramlás van. Emiatt a véralvadásgátló gyógyszert is elhagyhattam. A tricuspidális (jobbkamrai) billentyű még ennél rosszabbul zár, a számított pulmonális nyomásom még magas, a normálisnak kb. kétszerese. De ez is javulhat még. Sőt érzem is, hogy javult, mert az első hetekben még terhelésre nehézlégzésem volt, szédültem, rosszul éreztem magam, de ez már elmúlt. Új kifejezést is találtam a szívultrahang leleten, amely eddig nem volt : "relaxációs zavar", de mivel az orvos nem foglalkozott vele különösebben, gondolom nem túl komoly.

Szóval a lényeg, hogy most minden rendben. Benne vagyok abban a 60-80 %-ban, akiknél javulást okoz a CRT. Mondhatnánk, hogy "happyend", de ez még nem az "end", az még messze van, csak "happy", I am happy.

A másik város kórházában

CRT-D pacemaker újraműtétre (repozícióra) várva

Elindultunk a "másikvárosi" kórházba, a megadott időpontban. Aggódtam, hogy reggel idejében odaérjünk, nem akartam késni, de sajnos egy baleset miatt fél órával később értünk oda, azaz majdnem fél kilenckor. A betegfelvételi iroda előtt hosszú kígyózó sor állt. Úgy látszik, hogy nem késtünk le semmiről, mivel mások is most jöttek. - gondoltam. De a sor iszonyú lassan haladt, el nem tudtam képzelni, hogy miért. Valaki azt mondta, hogy nem működnek a nyomtatók (a nyomtatók később is bűnbaknak voltak kinevezve több alkalommal). Közben a keskeny folyosón ide-oda járkáltak a kórházi dolgozók, meg a betegek is, de a sorban állóktól alig tudtak elférni. Ma már egy újabb építésű kórházban kétszer ilyen széles folyosókat szoktak tervezni, mint ebben a régi épületben van. A sorban állás több órahosszáig eltartott, amely egy szívbetegnek nem túl szerencsés, márpedig itt mindenki szívbeteg. Például egy szívelégtelenségben szenvedőnek az egy helyben állás is nagy megterhelés, ahogy nekem is. Ennek ellenére a betegek feltűnően türelmesek voltak, bizonyára ehhez vannak hozzászokva. Közben odakint a parkolóautomatát is egyfolytában etetni kellett.

Számomra úgy tűnt, hogy szervezetlen a betegfelvétel rendszere, és jól meg kellene reformálni. Sosem jártam még ilyen helyen, ahol ennyire lassú lett volna. Miután végeztünk a felvételi irodában (kb. 11 órakor), a fekvőosztályra kellett átmenni, ahol leadtam a papírokat, és vért vettek. Ha 11 órakor még itt tartunk, akkor hogy tudnak megműteni még ma? - csodálkoztam. De a nővérek megnyugtattak, hogy este 10-ig mindenki meg lesz műtve. Egy ampulla vért vettek tőlem, hogy az INR értéket ellenőrizzék. A vért egy - női szemmel nézve is - feltűnő szépségű nővér vette le, ahogy elnéztem, nemcsak kívülről volt szép, hanem a belső szépsége is ragyogott. Ritka az ilyen. Egyébként ügyes is volt, olyan helyre tette be a branült, ahová másnak nem szokott sikerülni.
Nagyon sok beteg várakozott, tele volt a folyosó. Nem jutott mindenkinek szék, ezért a Szépség hozott még néhányat. Több órát ott kellett ülni, mire ágyat kapott az ember. Engem nem az osztályon helyeztek el, hanem egy koedukált őrzőben kaptam ágyat, ahová a frissen műtötteket viszik pár órára. Hipermodern felszereltségű volt, tiszta luxus.
Hamarosan megjelent egy fiatalabb orvos, aki közölte, hogy van egy kis "fennforgás", a főorvosnak kevés ideje van, ezért lehet, hogy nem fogok sorra kerülni, holnap pedig már nem is lesz itt a főorvos. Azt tudakolta, hogy mentő hozott-e be, és mennyire vagyok rosszul. Mivel színészi képesítésem nincs, ezért csak az igazat tudtam mondani, elismertem, hogy kapok még levegőt, és tudok még járni. Ezzel - ahogy estére kiderült - le is maradtam a műtétről. A főorvos a fiatalabb orvosra bízott, hogy ő műtsön meg, de ő sem kezdett bele, miután egy telefon megejtése során tájékozódott a problémám mibenlétéről. Sikertelen műtét esetén ugyanis megint több hónapot várni kellene a következő műtétre. Ez a beteg szempontjából sem jó, mert közben tovább romolhat az állapota (vagy a rossz állapota stagnál, nem tud javulni), illetve minden műtét egy fájdalmas beavatkozás. De mindez mellékes a fertőzésveszélyhez képest, mivel minél többször műtenek, annál nagyobb a szívbelhártya gyulladás kockázata, és a kockázat növekedése nem csak lineáris. Egyébként valahol azt olvastam, hogy a szívbelhártya gyulladás akár évekkel később is kialakulhat az elektródáktól. Kissé morbid, hogy az a készülék öl meg, amelyet a megmentésemre ültettek be. Na, mindegy.
Másnap újra megkeresett a kórteremben a tegnapi orvos, és elvitt a pacemaker laborba, ahol rám kötötték az EKG-t, és a röntgennel készítettek egy rövid felvételt. Az eredmény alapján nem csodálkozott, hogy nem érzem túl szuperül magamat. Ezután szívultrahangra vitt, előtte megemlítette, hogy ha nagyon rossz lenne az ejekciós frakció, akkor a szívtranszplantáció lehetősége is felmerülhet. Az ultrahangon megállapították, hogy a szívem most már normál méretű, csak a bal pitvar tág, de a kamrai billentyűk még mindig rosszul zárnak. Az ejekciós frakció 39 százalékra jött ki (2D Simpson módszerrel), amely még mindig nem mondható jónak. Azért én boldog voltam, hogy kisebb lett a szívem, és javult az EF. A doki szerint ezt csak spontán javulás okozhatta, de én szerintem lehetett hozzá köze a CRT eddigi működése is, még ha nem is tökéletesen működött. A doki ezután megpróbált állítani a PM programozásán, de amit beállított, az túl erős volt (belül erős volt a rángatás), ezért nem tudott rajta különösebben javítani.
Közben csodáltam az orvos türelmét, mert láthatóan mások is többször megzavarták, és egész nap ide-oda járkált az épületben, betegeket is kísérgetett az épületek között, estig műtött minden nap, és mégsem látszott idegesnek. És már gondolom évek óta ezt csinálja....
Az eredmények alapján indokoltnak tűnt a repozíciós újraműtét, de ezt még a dokinak meg kell konzultálnia a főorvossal is. Kérte, hogy majd telefonon keressem meg a jövő héten. Mindez délelőtt 10 óratájban volt, majd este fél nyolckor megkaptam a zárójelentésem (a késlekedés okát megint a nyomtatóra fogták), és mehettem haza.

Kontrollok, meg miegymás

Kardiológiai kontrollok, valamint küzdelem a szédüléssel, és a gyengeséggel

Közben jártam kontrollokra. A szakorvosom (a továbbiakban kardiológusom) szerintem elég alapos, és mostanában kedvesebb is. Bár az információkat harapófogóval kell kiszedni belőle. Szerintem nagyon bele van fásulva a munkájába. Mikor kérdezek tőle ezt-azt, biztos nagyon tudálékosnak tűnök, de én úgy vagyok vele - mivel én vagyok a szenvedő alany -, hogy tudnom kell, hogy mi van velem. Sajnos csak félévente rendel vissza, és fél év alatt nagyon sok minden történhet velem, nagyot sokat változhat az állapotom. Például volt olyan, hogy egy héten keresztül szédültem, csak elég volt a fejemet megmozdítani hozzá, és egyúttal hányingert is okozott a szédülés. A hányinger miatt alig bírtam enni. Kínszenvedés volt az a hét, gondolkozni sem tudtam, csak ültem a munkám felett, és nem haladtam semmivel. De a háziorvosomhoz hiába mentem, azt reméltem, hogy módosít a gyógyszereimen, és az majd helyretesz, de nem, inkább megvádolt azzal, hogy csak kiborultam, és ez okozza a szédülést. Azt mondta, hogy túl sokat olvasgatok a neten, és ezzel stresszelem magamat. Szerinte ne olvasgassak, még a gyógyszerek betegtájékoztatóját sem olvassam el. Egyszóval, dugjam a homokba a fejemet. Könyörgöm, ne olvassam el a gyógyszerek betegtájékoztatóját? Hogy mondhat egy orvos ilyet? Akkor honnan tudjam, hogy mit nem ehetek-ihatok az adott gyógyszer mellett, meg melyik más gyógyszerekkel van kölcsönhatása, vagy például étkezés előtt, vagy után kell bevennem, befolyásolja-e a gépjármű vezetési képességet...stb?  A háziorvosom szerint túl sokat foglalkozom a betegségemmel, és nyugtatókat kellene szednem, az megoldaná a problémámat. Megjegyzem, én egy nyugodt, csendes, visszahúzódó ember vagyok, aki kerüli a konfliktusokat. De most nagyon felhúzott a háziorvosom, és el kezdtem vitatkozni vele, az sem érdekelt, hogy megsértődik-e. Akkor ott a háziorvos váltás gondolata is megfordult bennem, de ugyan ki vállalna el?
A háziorvos végül elküldött neurológushoz, pedig nyilvánvaló volt - szerintem még a vaknak is világos lett volna -, hogy a szívelégtelenségem okozza a szédülést, mert nem jut mindig elég vér a fejembe. Állítólag a belső fülben lévő egyensúlyozó szerv nagyon érzékeny a megfelelő vérellátásra. Persze a neurológus (akiről lerítt, hogy gyűlöli a betegeket) nem talált semmit, szóval gyakorlatilag páros lábbal rúgott ki a rendeléséről. Ezért kénytelen voltam magamat kezelni. Az értágító hatású Coverex AS-ből fél szem helyett, egészet vettem be, és láss csodát, kezdett elmúlni a szédülésem, egy-két napig még fájt a fejem, aztán helyrejöttem. Elkezdtem ginkgo bilobát is szedni, használt, azóta is szedem. És letöltöttem a netről tornagyakorlatokat, melyeket szédülésre javasolnak. Az orvosok miért nem mondják, hogy létezik ilyen? Ott kellene lennie kinyomtatott formában az asztalukon, és aki ilyen panasszal jön, annak a kezébe kellene nyomni, hogy ezeket a tornákat végezze, ha már másképpen nem képesek segíteni. Szomorú, hogy az ember nem kap segítséget.

Rájöttem, hogy rosszullét esetén a sürgősségire is teljesen felesleges elmenni, mert addig úgysem vesznek komolyan, amíg még járni tudok. A koromnál fogva sem, hisz kívülről nem látszik rajtam a betegség, csak az, hogy életerős nő vagyok. A protokoll szerint szívpanaszok esetén vért vesznek, és nézik a szívenzimeket. Az enyémet hiába nézik, hisz én nem szívinfarktustól vagyok rosszul. Csinálni szoktak EKG-t is, de mivel nem szokott életveszélyes ritmuszavarom lenni, hazaküldenek. Egyébként kötve hiszem, hogy a sürgősségin ügyelő szimpla belgyógyász orvosok meg tudnák állapítani az EKG-ból, hogy a CRT pacemaker éppen jól szinkronizál-e. Az infarktus EKG jeleit vagy a fibrillációt felismerik, a többivel meg nem foglalkoznak. Szoktam látni az arcukon, hogy tanácstalanul nézik az EKG-mat, lila fingjuk sincs (már elnézést a kifejezésért), hogy jó-e. De még kardiológus szakvizsgával rendelkező orvosnál is láttam, hogy furcsállja az EKG-t, de érdemben nem tud hozzászólni. A sürgősségin általában, a biztonság kedvéért ráírják a papíromra, hogy keressem fel a kardiológusomat. Vicces, mivel kardiológiai szakrendelésre kb. háromnegyed év múlva szokott lenni a legelső szabad időpont. Így aztán csak annyit tehetek, hogy otthon kivárom, hogy elmúljon a rosszullét.

Miközben ennyire magam alatt voltam, elmentem a pacemakeres orvosom (a továbbiakban pmkardiológusom) rendelésére is. Az átlaghoz képest most még sűrűbben rendelt vissza, mivel a 3 beültetett elektródából 2 nem ideális helyzetben helyezkedett el. Javulást valóban csak keveset éreztem, leginkább a nehézlégzésemen javított, kevesebbet fulladtam, de a terhelhetőségem nagyon változékony volt. Volt egy-két időszak, amikor kedvem támadt, hogy könnyebb munkákat elvégezzek, és egész jól bírtam, máskor meg elgyengült kezem-lábam, és csak feküdtem volna egész nap, nem beszélve a rendszeres szédülésről. A Doki kérdezte, hogy javult-e a terhelhetőségem, elmondtam, hogy nem igazán. Lefuttatta a CRT tesztelését (pacing threshold test), ilyenkor egy számítógépen keresztül pacelik a szívet egy adott ütemben, folyamatosan csökkenő feszültséggel (amplitudóval), és figyelik, hogy a bal kamra a pacelés hatására összehúzódik-e, vagy valami ilyesmi. Az ember tisztára robotnak érzi magát, pontosabban kiborgnak, akit éppen beprogramoznak. De tudom, hogy mindez az én érdekemben történik, hogy javítsanak az életminőségemen, illetve meghosszabbítsák az életemet. Jellemző, hogy a tesztelés közben szinte más tudatállapotba kerülök, mert túlságosan befelé figyelek. Most is ez történt, transzban ültem, és hallgattam, hogy mit beszél közben az orvosom.  Gondolom, ő meg azt gondolta, hogy nem vagyok százas, mert csak egyfolytában a semmibe meredtem. Közben most is éreztem a Dokiból áradó empátiát. Mikor a révedezésből felriadtam közölte, lehet, hogy újra kellene műteni engem, a bal kamrai elektróda áthelyezésével, és egyúttal a műtét során a jobb pitvari elektróda is a helyére kerülhetne. De erről először konzultálni fog egy másik intézmény főorvosával. A konzultáció eredményről majd ki fog értesíteni. Mit tehettem volna, beleegyeztem. Minden lehetőséget meg kell ragadni, nem igaz?

Újraműtét?

Készülődés a CRT-D pacemaker repozíciós újraműtétjére

Eljött az idő, hogy megint befeküdjek a kórházba, és helyére tegyék a kimozdult elektródát. Olyan kórterembe kerültem, ahol csupa öreg néni volt rajtam kívül, és csak egy fő tudott közülük járni. Ez a néni aznap haza is ment. A többi néni abban reménykedett, hogy az elment néni helyett majd én fogok tudni segíteni nekik. Rossz lehet ez a kiszolgáltatottság, de meglehet, hogy én is ide fogok jutni hamarosan, és nekem meg sem kell várnom a 80-90 éves kort. - gondoltam.

Aznap nemsokára bekerültem a műtőbe, előkészítettek, megindították az antibiotikumos infúziót. Egy szíjjal lekötöztek az ágyhoz. Ajjaj! Ez nem jó jel. Ennyire fog fájni? Nem fog hatni az injekció? - idegeskedtem. A műtős hölgy felvilágosított, hogy korábban műtött területnél már nem úgy hat az érzéstelenítő, mint kellene. Hát ez fa..a! - gondoltam.

Mosolyogva  megérkezett az orvosom (Ez már jobb jel, mégsem olyan rossz a helyzet?).  Először is kipróbálta a pacemaker működését. Csodák-csodája, most így is stabilan lehetett működtetni, kimozdult elektródával. Megkértek többször, hogy köhögjek, meg sóhajtozzak, hogy teszteljék, fixen rögzült-e az elektróda. Nem mozdult ki, úgy tűnt, hogy beakadt valamibe, és tartja magát. A műtét stornózva lett. Mehettem vissza a kórterembe. Azt mondták, hogy sokat mozogjak, lépcsőzzek és másnap újra megnézik, hogy jó-e még az EKG. Sokat lépcsőztem, de nem tűnt fel, hogy sokkal jobban bírnám, mint azelőtt.

Másnap jónak lett mondva az EKG, bár laikus szemmel elég furán nézett ki. Hegyes csúcsok követték egymást a papíron, de a csúcsok nem egyforma magasak voltak, szóval nem tűnt túl rendezettnek. De keskeny volt a QRS, ez igaz. Mehettem haza. A nénik csalódottak voltak, hogy nem maradtam sokáig.

Lábadozás

CRT-D pacemaker műtét utáni varratszedés, és lábadozás  

(a kiborg lét kezdetei)

Szóval be volt ültetve a CRT, csak nem működött. Meglehetősen fájt minden mozdulat, legjobban az ágyból felkelés, amikor megfeszültek a mellkas izmai. Néha vettem be Algopyrint, az elég volt. A bal vállam izmai sokáig görcsben voltak. A műtét környéke véraláfutásos lett. A bal karom erőtlen volt, meg egy kicsit lilább is a műtét után pár napig. Nehezen ment az öltözködés, próbáltam elöl gombos ingeket választani, hogy ne kelljen a fejemen áthúzni a pólót. Melltartót egy pár hétig nem hordtam, hogy ne nyomja a fájós területet. A varratszedés 1 hét múlva volt, akkor még vérzett a sebem. A varratszedés egyébként nem fájdalmas, nem is érezni. Csak annyi, hogy utána újra véraláfutásos lett a bőröm. Úgy tűnt, hogy van egy csomó megrekedt vér a heg alatt, mert miután újabb egy hét után levettem a kötést, láttam hogy eléggé feszül a heg, és később utat talált kifelé a barnás folyadék, ami benne volt. De mivel nem volt begyulladva, ezért emiatt nem mentem vissza a kórházba, be is gyógyult magától szépen.

A közérzetem nem volt jó, nagy csalódottságot éreztem, hogy nem sikerült a műtét. Megint felmerült a kérdés: - Miért pont én?

A műtét óta megnövekedett a pulzusom, ezért - orvosi tanácsra - elkezdtem visszanövelni a béta-blokkolót 2x1-re, szépen le is ment a pulzusom. Közben pár napig rosszullétek környékeztek, sokszor nem kaptam elég levegőt. Ezért egyik nap az SBO-ra mentünk, ugyanis fájt a mellkasom is, de nem találtak problémát. Felajánlották, hogy ottmaradhatok az őrzőben éjszakára, mert ha pitvarfibrilláció okozza, akkor azt lehet, hogy ki tudják mutatni. De nekem semmi kedvem nem volt ottmaradni, gépre kötve, főleg, hogy napok óta hasmenésem volt a műtét közben adott antibiotikumtól. 

Korábban a kórházban a Procoralan adagot is javasolták megnövelni, de ezt képtelen voltam, mert ha egész szemet vettem be, akkor egész nap rosszul éreztem magam (légszomj, ritmuszavarok), így maradtam a 2x2,5 mg-nál. 

Így teltek a napjaim, egyre jobban lettem, két hét pihenő után visszamentem dolgozni.

A műtét

CRT-D pacemaker műtét leírása a beteg szemszögéből

Elérkezett a nap. Előző este óta nem ettem. Nem féltem nagyon, csak túl akartam lenni minél hamarabb. Ez lesz életem első műtétje, ha nem számítom a fogbeültetésemet.

Jelentkeztem a kórházban, majd egy olyan szobába kerültem, ahol rajtam kívül négyen voltak. Felvették az adatokat, vért vettek, kaptam egy branült a karomba és csináltak egy EKG-t. Több nővér megkérdezte, hogy mit keresek itt ilyen fiatalon. Hát igen, itt is csak öregek voltak rajtam kívül.

Sietve berohant a műtétet végző orvos, és közölte, hogy elhalasztjuk holnapra a műtétet, mert sürgősebb esetek vannak. Ez van, csak kár hogy betették a branült, mert fájdalmasan feszített. Végigtelefonáltam az ismerősöket, - akik várták a műtét utáni hívásomat - , hogy elmarad a műtét.

Unalmasan telt a délutánom, nem volt látogatóm, mert ez a lakhelyemtől távolabb lévő kórház, ilyen messzire nem jönnek hozzám látogatni a rokonok. A kórházról annyit, hogy itt - ha jól láttam - az a rend, hogy egy nővér kettő kórtermet visz, a többi nővér is csak a saját kórtermeivel foglalkozik. Mikor vége a műszaknak, akkor a nővér beszámol a váltásnak arról, hogy melyik beteggel mi a helyzet, mi történt aznap. Ez tetszett. A nővérnek jogosultsága volt, hogy egyszerűbb gyógyszereket kiosszon este a betegeknek, ha kérte a beteg, pl. altató, nyugtató, fájdalomcsillapító. Erre azért is volt szükség, mert orvos elég ritkán nézett ránk (a másik kórházban pl. este is volt vizit). Szinte minden betegnek más volt a kezelőorvosa, és ha bejött egy orvos, akkor az csak a saját betegével foglalkozott, a többivel nem. Ha valakinek nem járt be az orvosa, az hoppon maradt. Nagy vizit csak egyszer volt a három nap alatt. A tisztaság átlagos volt, hiányoltam a kihelyezett fertőtlenítő szereket (a másik kórházban ez kb. 2 méterenként elérhető volt). A mosdóban pl. nem működött a kézmosó szappan adagoló sem, ezt említettem a takarítónőnek, de azt mondta, hogy ez nem az ő dolga, hanem a nővéré. Úgy döntöttem, hogy nem okoskodom, úgyis csak egy-két napig vagyok itt. Megjegyzem, hogy fél év múlva sem működött az adagoló, mikor megint arra jártam. Nem tűnik fel nekik, hogy nem fogy ki belőle a szappan?
Ami az ételt illeti, rosszabb ízű volt, mint a másik kórházban, de díjaztam, hogy szeletelt kenyeret adtak, nem pedig rágós, nyúlós zsemlét. A diétás nővér pedig leállt velem vitatkozni, hogy miért vagyok vegetáriánus, de én éppen nem voltam vitatkozós kedvemben. Szerintem mindenkinek a saját döntése, hogy milyen módon táplálkozik, ne egy külső személy mondja meg.
Maga az épület sokkal lelakottabb, régebbi építésű volt, az ágyak is régebbiek és kényelmetlenebbek. A telefontöltésre alkalmas konnektorra is vadászni kellett, még jó, hogy az idősebb korosztálynak nincs rá igénye, de hamarosan a mai generáció is eléri a betegeskedő kort, és bizony, akkor a kórházaknak fel kell majd újítani a kórtermeket, mert nagy lesz az elégedetlenség. Még annyit mondanék erről a kardiológiai osztályról, hogy itt mindenféle beteg megfordult, nem csak szívbetegek. Ugyanis volt itt gasztroműtét utáni beteg, neurológiai vagy hematológiai problémával küzdő beteg is.

Másnap reggel újfent nem ehettem. 10 óra tájban átvezettek a műtőbe, ahol két kedves hölgy várt, akik előkészítettek. Rám adtak egy kórházi hálóinget, és hajvédőt. A kanülömet újra kellett szúrni, mert fájt az infúzió engedése közben, de ehhez csak a csuklóm felső részén találtak alkalmas vénát, ennek a beszúrása meglehetősen fájdalmas volt. Ezt követően vártam türelmesen, bíztam benne, hogy túlélem a műtétet, hisz a halálos szövődmény csak 0,05 %. De ezen kívül még egyéb más szövődmények is lehetségesek: peri- és postoperatív vérzés, sebfertőzés, az elektródák megfelelő pozícióból való korai kimozdulása, elektróda törése, műtét kapcsán légmell, endocarditis, szívizom sérülés, idegsérülés kialakulása. Vajon melyik fog utolérni? Mert mostanában rám jár a rúd.
Jött a Doki, aki valami sárga fertőtlenítő folyadékot kent a műtéti területre (kicsit túlzásba víve a mennyiséget, folyt mindenfelé), közben be kellett csukni a szememet, hogy ne marjon a gőze. Jött a lidocain (?) injekció a műtéti területre, ez is meglehetősen fájdalmas volt. Nekikezdtek a műtétnek, a doki szólt, hogy jelezzem, ha fájdalmat érzek. A műtétből nem láttam semmit, mert az arcom elé is lepedőt húztak, de éreztem, hogy mi történik. Fölvágták a bőrömet és közben erőteljesen ráncigálták a vállamat, a ráncigálás elég durva, kellemetlen volt, ösztönösen megfeszítettem a vállizmomat és ellentartottam. Kialakították a "zsebet" a készülék részére, ez egy ponton elkezdett fájni, ezért kaptam még injekciót. Ezután jött a véna katéterezés, valamilyen vezetődrótot, és értágító ballont is használtak közben. Közben a mellkasomra, hasamra, lábamra pakoltak mindenféle műszereket, eszközöket (elég durván lecsapva), nem moccanhattam. A jobb pitvari elektródával kezdték, ezt simán behelyezték a jobb pitvar belsejébe. A jobb kamrai sokkelektróda következett, ezzel szoktak problémák lenni, mivel ez vastagabb, mint a többi, mert tekercselt része is van. De nekem rögtön a helyére ment, a jobb kamra üregébe, csúcsi pozícióba. Utoljára maradt a bal kamrai elektróda, ezt a sinus coronariusba (a szív bal felének külső felületén futó vénába) vezették a mid. laterális ágba. Ez volt a legproblémásabb nekem, mert minden pozícióban rekeszrángást okozott, ez nálam úgy jelentkezett, hogy működés közben az egész mellkasom (nem csak a rekesz) akaratlanul rángott minden szívdobbanásra, normálisan nem lehet levegőt venni közben, csak szuszogni a szívdobogás ütemére. Ezért egy másik vénaágat kellett neki találni, közben kontrasztanyagot is használtak, hogy lássák a röntgenen a vénák elhelyezkedését. Végül a posterior ágba vezették, és úgy döntöttek, hogy ott talán jó helyen lesz, mivel máshova nem lehet tenni. Egyébként a katéterezés műveletei során végig erős húzó, rángató erőhatást éreztem, ezért önkéntelenül megfeszítettem a vállizmomat, sőt az egész testemet, hogy ellentartsak, és csak erőszakkal tudtam rávenni magam, hogy ellazítsam az izmaimat. (Később ennek meglett a böjtje.) A végén kihúzták a vezetődrótokat, az elektródákat a telephez csatlakoztatták, s kipróbálták a működést. Ezután zárták a sebet, kicsit fájt, de nem panaszkodtam, még kibírható volt (a szülések utáni varrás sokkal rosszabb). Mellesleg a derekam majd leszakadt a 3 órás, egyenes asztalon történő fekvéstől. Bizony, tényleg 2,5 órán át tartott a műtét, ahogy előre megjósolta a Doki, plusz fél óra várakozás idő volt. (Megjegyzem, úgy hallottam, hogy már 6 órás műtéti idő is előfordult.) Féltem, hogy nem fogok tudni felülni a derékfájástól, régen volt már rá példa, hogy "kiakadt" a derekam a háton fekvéstől, ezért háton fekvő relaxációt is csak felhúzott lábakkal szoktam végezni. De most sikerült felülni. Megköszöntem a műtétet. A Doki csak nyersen azt válaszolta: "Szerencsénk volt." Mehettem a kórterembe, pontosabban vittek tolókocsival.
Ezek után kb. 4 órát feküdnöm kellett, és nehezékkel kellett lenyomni a műtéti területet. Ez újabb derékigénybevételt jelentett, de legalább felhúzhattam a lábaimat. (A derekam egyébként még legalább egy-két hétig fájt.) Közben egyszer elvittek mellkasröntgenre, ehhez alig bírtam felülni, tiszta izomgörcs volt a vállamban, de a betegszállító nem segített felültetni. Szerintem úgy gondolta, hogy egy "fiatalnak" mindent bírnia kell. A sárga foltos (fertőtlenítőszeres) kórházi hálóinget sem cserélték le rólam, úgy toltak végig a folyosón, csak remélni tudom, hogy nem láttak sokan. Szédültem és erőtlen voltam. A mellkasröntgen oldalirányú felvételénél azt akarták, hogy emeljem magasra a karomat. Könyörgöm, kórházi dolgozóként nem tudják, hogy 1 -2 hónapig nem ajánlatos vállmagasságnál magasabbra emelni a bal kart, mert kimozdulhatnak az elektródák? Szóltam is, hogy nem szabad felemelnem. Az volt a válasz, hogy mások is felemelik. Megpróbáltam óvatosan, kisebb mértékben felemelni. Így csinálták a röntgenfelvételt, szerencsére nem láttak kórosat a felvételen, nem lett légmellem a műtét során (ptx). Ezt követően még feküdnöm kellett, közben az ebédemet azért megehettem. Mikor letelt a 4 óra, felültem, majd sétáltam egy kicsit a szobában, újra leültem. Ekkor történt valami. Émelyítő hányinger tört rám, körbenéztem, éppen bejött a nővér, szóltam, hogy hányingerem van, de a világ is kezdett már elsötétülni. Valószínűleg már ekkor ki volt mozdulva az egyik elektróda (sőt szerintem már a mellkas röntgennél is ki volt mozdulva, azért voltam akkor is rosszul, most csak továbbmozdult). Gyorsan ledőltem az ágyra, ettől a sötétség és a hányinger is elmúlt. Kaptam valamilyen hányinger elleni injekciót, de ezt követően nem találtam a helyemet, sem feküdve, sem ülve, sem járkálva nem éreztem jól magamat. Bevettem egy Algopyrint, és az úgy elnyomott, hogy bírtam egy kicsit aludni.

Másnap EKG-t csináltak, ott hagyták a papírcsíkot, hogy majd jön az orvos és megnézi. Kíváncsiságból én is megnéztem, bár nem értek hozzá. Azon csodálkoztam, hogy szinte ugyanúgy nézett ki, mint műtét előtt, kivéve, hogy voltak benne időnként függőleges vonalak is. Én arra számítottam, hogy a QRS hossza le fog csökkenni, de semmit nem változott. Szorongva vártam az orvost, volt egy rossz balsejtelmem. Ráadásul a műtét óta volt egy olyan panaszom is, hogy bal oldalon fekve, vagy ülve, kilégzés közben nagyon erősen éreztem a szívdobogást, mintha egy belső izmot is rángatott volna az egyik elektróda (valószínűleg a bal kamrai). Megjött az orvosom, megnézte az EKG-t, láthatóan nem tetszett neki, mert idegesebb lett tőle. Szólt, hogy menjek vele, bementünk egy vizsgálóba, ahol állított a pacemaker paraméterein. Az izomrángatásos panaszomra pedig azt mondta, hogy el fog múlni (egyáltalán nem múlt el). Jóval később újra csináltak egy EKG-t, az sem lett jó. Egy gyors ultrahangos ellenőrzés is történt. Talán perforációra (elektródakilépésre?) gyanakodott, mert kérdezte, hogy szédülök-e. De akkor nem szédültem. Ezután irány a röntgen helyiség, ahol kiderült, hogy a jobb pitvari elektróda nem a helyén van, hanem a sokkelektróda közelében, ez bizony kimozdult és ha jól értettem, a billentyűn keresztül átesett a kamrába. Arra gondoltam, hogy biztos akkor történt, mikor a műtét után pár órával rosszul lettem. "De miért pont velem történik ilyen?"- kérdeztem magamban. Azt reméltem, hogy akkor gyorsan felnyitják a varratot, és megigazítják az elektródát. De nem, nem lehet, mert nagy a fertőződés veszélye, ezért először szépen be kell gyógyulnia a sebnek, ez min. 6 hét, aztán megint felvágják, és kezdődik elölről a kálvária. Utólag csodálkozom, hogy mennyire könnyedén és nyugodtan vettem ezt a hírt. Talán az nyugtatott le, hogy a Dokiból érezhető empátia áradt (nem úgy mint műtét közben).
Kikapcsolták a CRT vezérlését, de az ICD része működőképes maradt. Adtak hozzá egy otthoni adattovábbító egységet, amelyet az ágyam mellett kell tartanom, az havonta egyszer automatikusan letölti az adatokat a PM-ről és továbbítja. Egy orvos ellenőrzi a feltöltött adatokat, azt hogy volt-e életveszélyes aritmia, illetve be kellett-e avatkoznia az ICD-nek. És akár én is indíthatok ilyen letöltést, ha gyanús szívritmus zavart észleltem a nap folyamán. (Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy minden letöltés egy picit csökkenti a PM telep élettartamát.)
Ezután hazaengedtek. A férjem jött értem, de a kórházban még nem közöltem vele, hogy sikertelen a műtét. Mert félő, hogy műsort csinált volna mindenki előtt, sajnos nem tudja jól kezelni az indulatait.

Később egy hét után varratszedéssel zárult a kalandom.


Utóirat:

Minden ellenállás hasztalan.

A Borg

A másik szakrendelésen

Ismertető a kardiális reszinkronizációs terápiáról (CRT)

a CRT-P és CRT-D készülék előnyei és hátrányai 

Elmentem a CRT beültetést végző orvoshoz megbeszélésre. Először készítettek egy EKG-t. Ilyen lett:

Ezután az orvos korrektül elmondta a betegségem lényegét (ezt eddig még egyik orvos sem mondta el, most végre valaki elmagyarázta). Valamint ismertette a kétfajta beültethető CRT típus előnyeit, hátrányait, és a lehetséges szövődményeket. Eleve úgy kezdte, hogy most nincs abból a készülékből (CRT-D), amit nekem be kellene ültetni. De CRT-P-t is beültethető, de az nem véd a hirtelen szívhaláltól, viszont a CRT-P eszközzel kevesebb a probléma, könnyebb beültetni, és ritkább a vezetéktörés. A CRT-D-nél (ez az amelyik defibrillátort is tartalmaz) több a lehetséges szövődmény, de adott esetben életet menthet. A műtét várható ideje egyébként 2,5 óra lesz, ezen megütköztem, mert mindenhol az interneten rutinműtétként beszélnek a pacemaker beültetésről, ami nem tart tovább max. 1-1,5 óránál.
A műtét után majd valahogy így fogok kinézni belülről:

A Doki a végén rám bízta a döntést, hogy melyik fajta CRT-t választom. Úgy éreztem, hogy ő a CRT-D-t preferálta, ezért úgy döntöttem, hogy ezt kell választani, gyakorlatilag ráhagytam a választást (ő a szakember). Bár nem voltam biztos, hogy az én szempontomból jó-e ez a választás, hiszen ez egy rossz prognózisú betegség, valószínűleg egyre szarabbul fogom érezni magamat, és ez a készülék nem fogja engedni, hogy gyorsabban haljak meg. Más szempontból - amennyiben transzplantációra lesz végül szükség - segít abban, hogy megérjem azt az időt, amikor új szívet kaphatok, esélyt egy új életre, bármilyen is lesz az (ha egyáltalán hajlandó leszek belemenni ilyenbe). A kórház szempontjából biztos jobb a CRT-D, mivel nagyobb árbevételt jelent (könyvviteli szempontból gondolkozva), sőt elképzelhető, hogy minden évben ajánlott nekik egy minimális darabszámú ICD-t vagy CRT-D-t beültetni, pl. hogy tartsák a statisztikát, vagy hogy megmaradjon a rutinjuk (orvosi szempontból gondolkozva). Mindez csak feltételezés a részemről.
Elmerengtem, hogy hamarosan kiborgként fogok létezni. A kiborg szó (angolul: cyborg) eredetileg a "kibernetikus organizmus" kifejezés rövidebb megfelelője. Tehát mesterséges és a természetes biológiai szervekkel is rendelkező lényre utal.  Ezek vagy eredetileg élőlények, akik testére gépi implantátumok kerültek, vagy élő szövetekkel kiegészített gépek.
Csak nehogy úgy járjak a végén, mint Picard kapitány:

Na jó, kicsit eltúloztam.
"De miért pont velem történik ez?"- merült fel bennem újra a kérdés.

Komolyra fordítva a szót, CRT-D készüléke most sajnos nem volt a kórháznak, ezt az OEP-n keresztül még be kellett szereznie.

A pmkardiológus (nevezzük így) kb. 2 hét múlva már fel is hívott (ez gyors volt), hogy a következő hét kedden jelentkezzek a kórházban, és elvégzi a műtétet.

Mindenki okulására itt egy jól összeállított videó a CRT működéséről, szerintem nagyon hasznos:

A videón - durva fordításban - nagyjából erről beszélnek:

"Egy egészséges szív egyenletesen és szinkronizáltan pumpálja át a testen a vért, ellátva a testet oxigénnel és tápanyagokkal. A jobb és a bal kamra a test vérkeringésébe szivattyúzza a vért. A szív pumpamozgását elektromos impulzusok irányítják. Ezek az impulzusok szinkronizáltan kettéoszlanak  a bal és jobb tawara szárba. A kamrák egyszerre húzódnak össze minden kettéosztott ingerlés során. Mikor az elektromos vezetés blokkolódik a bal tawara szárban, azt bal tawara szárblokknak nevezik. Ilyenkor a bal tawara szár blokkolva van, és az elektromos inger nem megy rajta keresztül. Ilyen esetekben az elektromos impulzus először a jobb kamrába megy, majd a bal kamrába késéssel jut el. A kamrákban történő megkésett ingerlés egyenetlen pumpamozgást okoz a  szívben. A pumpaerő csökken, és a szívizom gyengébbé válik. Egy, a szív reszinkronizálására szolgáló eszköz, a CRT vissza tudja állítani az egyensúlyt a két kamra között. Az eszközt a kulcscsont alatti kis vágáson keresztül implantálják, és három elektródával csatlakoztatják a szívhez. A pitvari elektróda teszi lehetővé  a CRT eszköz számára, hogy figyelhesse a pitvari ritmust, amire a CRT eszköz elektromos impulzusokkal reagál, amit egyszerre továbbít a kamrákba, a kamrai elektródák által. A bal tawara szárban lévő akadály így áthidalható, és a pumpamozgás szinkronizált lesz. A bal kamrai elektródából származó minden inger szinkronizálja a pumpafunkciót. Ezáltal a kardiális reszinkronizáció növeli a perctérfogatot, és a betegek életminőségét."

Kontroll

Néhány szó a kardiológiai kontrollról, valamint a rosszabbodó szívelégtelenségemről, és az antikoaguláns terápia bevezetéséről

3 hét után visszarendeltek egy kontroll ultrahangra. Az az orvos végezte, akihez a kardiológiai kórtermem is tartozott. Most sem volt túl bőbeszédű. Rákérdezésemre azért elmondta, hogy az ultrahang eredménye nem javult, pontosabban volt egy-két érték, ami javult, és volt egy-két érték, ami romlott. Gyakorlatilag egyfajta átrendeződés történt az eddigi kezelés hatására. A különbségek egy része - szerény véleményem szerint - abból is adódhattak, hogy más személy végezte a vizsgálatot.
Néhány szösszenet: A bal kamra falai akineticusak, míg egy hónapja azt írták, hogy jelentős diffus hypokinesis. A bal kamra mérete nőtt (72-55), a jobb kamra mérete csökkent (36). A pulmonális billentyű korábban jó volt, most már enyhe regurgitátió van. Mitrális regurgitatió: közepes, korábban jelentős funkcionális MI. Tricuspidális regurgitatió: közepes, korábban jelentős TI. A számított pulmonális nyomás 77, míg egy hónapja 58 volt. EF: 25-30 %, korábban 30-32 %. Valaki világosítson már fel, hogy melyik EF értéket kell nézni, mert nálam a Simpson sokkal rosszabb (20 %), míg az M mód sokkal jobb (42 %). Azóta sejtem már, hogy a Simpson értéket 2D-s kimerevített (systolés és diasztolés) kép alapján állapítják meg, ezért szerintem tuti, hogy pontatlanabb, az M mód pedig 3D-s alapú. Van még egy csomó érték, amit nem tudom, hogy micsoda, ahhoz hogy megértsem, minimum el kéne végezni az orvosi egyetemet.
A vizsgálat végén feltettem néhány kérdést, arra korrekt választ kaptam. Visszarendelt szakorvosi vizsgáltra 1 hét múlva, hogy megbeszéljük a továbbiakat.

A szakorvosi vizsgálaton több tájékoztatást kaptam. A gyógyszereim maradtak, mint eddig, de azért megengedte, hogy felezzek egy-két gyógyszert, ha tartósan leesik a vérnyomásom. Elmondta, hogy CRT pacemaker beültetésre lesz szükségem, minél hamarabb, mert nem jók az értékeim (magas QRS érték, BTSZB, szívelégtelenség NYHA II-III. között). Szerzett konzultációs időpontot a műtétet végző orvosnál. Valószínűleg a fél év múlva esedékes MR vizsgálatra nem fogok tudni majd elmenni, mert az addigra beültetett pacemaker miatt nem lehet ilyen vizsgálatot végezni. De elmondta, hogy bármit is mutatna az MR, az nem oszt, nem szoroz, mert az eddigi kezelési módon nem változtat, ugyanis nincs más alternatíva a kezelésre.
Megemlítem, hogy amíg kórházban voltam, mindennap kaptam a hasamba injekciót a vérrögök ellen, a kardiológián naponta kétszer is. De mikor kiengedtek a kórházból, nem írtak fel erre semmit. Ezen nagyon csodálkoztam, attól féltem, hogy elfelejtették. A háziorvosom is hasonló véleményen volt. De láttuk, hogy bele van írva a zárójelentésbe, hogy egyelőre nem vezetnek be antikoaguláns terápiát. Azért megkérdeztem a kardiológusomat a szakorvosi vizsgálaton, hogy kell-e nekem, vagy nem. Ő azt mondta, hogy nem egyértelmű az én betegségem esetén, hogy kell-e véralvadásgátló, vagy nem, az orvosok is vitatkozni szoktak rajta, de ő inkább azt javasolja, hogy megelőzésképpen szedjek. De mivel hamarosan CRT műtétem lesz, addig a hasi injekciót alkalmazzam (Clexane) napi kétszer. Ennek alapesetben elég borsos ára van, de három havi szakorvosi ajánlásra sokkal olcsóbban felírható. Így is lett.

Egyébként ezt a hasznos leírást találtam utólag a neten:

"Kinél kell antikoaguláns kezelést alkalmazni?

A döntésben a CHA₂DS₂-VASc score-t vesszük alapul.

Rizikófaktor                                                         Score

Pangásos szívelégtelenség/bal kamra diszfunkció    1

Hipertónia                                                                  1

Kor ≥ 75 év                                                                2

Kor 65-74                                                                  1

Diabetes mellitus                                                       1

Stroke/TIA/trombo-embolia                                        2

Vaszkuláris betegség                                                 1

Női nem                                                                      1

Maximális pontszám: 9

≥ 2 score esetén kötelező a krónikus orális antikoaguláns kezelés, még akkor is, ha a beteg jelenleg szinusritmusban van.

1-es score esetén 75-325 mg aszpirin javasolt, de az ajánlás ebben az esetben is inkább az antikoagulálást preferálja.

0 score esetén lehet aszprint adni, de inkább ne kapjon a beteg profilaktikus antitrombotikus kezelést.

Az aszpirin, vagy az aszpirin + clopidogrel kezelés stroke/tromboembólia megelőző effektivitása nem éri el az antikoaguláns kezelés hatásosságát, ezért a két kezelés egymással nem helyettesíthető. Ha a beteg vérzéses mellékhatások miatt nem tud antikoaguláns szert szedni, akkor csak aszpirint kapjon, mert az aszpirin + clopidogrel kezelés okozta vérzéses rizikó egyezik az antikoagulánséval. 75 év felett a vérzéses komplikációkban a warfarin és az aszpirin között nincs különbség.

Az antikoaguláns kezelés súlyos ellentmondása, hogy bár idős betegek esetén a legnagyobb a PF okozta stroke-rizikó, azaz az antikoaguláns kezelésnek ebben a korban van a legnagyobb haszna, mégis az idős betegek kapják legkevésbé és náluk a legnagyobb a vérzés kockázata."

forrás: http://medicalonline.hu/

A fentiek alapján simán megvan nekem a 2 score (majdnem a 3), úgyhogy indokolt nálam az antikoaguláns terápia.