A második műtét

Egy CRT-D repozíciós műtét a szenvedő alany szemszögéből

Újra ott voltam a kórházban. Kb. 13 órára kaptam ágyat is. Ebben a kórházban egyébként szörnyen kevés ágy van, nemcsak ezen az osztályon, hanem a többin is. Számomra úgy tűnik, hogy a kórház egyértelműen túlvállalja magát, kisebb a kapacitása, mint amit vállal.

Szóval vártam a műtétre, nem ehettem. A kórteremben jó volt a hangulat, az egyik szobatársnak vicces beszólásai voltak, úgyhogy sokat nevettünk. Végre-végre nem csak negativitás vesz körül. Itt középkorúak is voltak, nemcsak magatehetetlen öregek, mint máshol. Amíg ott voltam a szobában, két embernek is csináltak elektromos kardioverziót (kiütötték őket defibrillátorral), mert nem akart helyreállni a ritmusuk. Szóval most már ilyet is láttam. Azt is megtudtam, hogy az az orvos, aki műteni fog, a legjobb az országban. Hirtelen nem tudtam, hogy ennek örüljek-e vagy sem. Az a tény, hogy a legjobbhoz küldtek, azt is jelentheti, hogy ennek fele sem tréfa, hogy nagy a baj velem, hogy túlságosan problémás eset vagyok, és speciális megoldásra lesz szükség. De úgy döntöttem, hogy inkább örülök, hisz jó kezekben leszek.

A műtétre kb. este hétkor került sor. Egy szobatársamat már jóval előttem elvitték ablációra, ő még nem jött vissza mikor már jöttek értem is, pedig ugyanaz az orvos műtötte, mint aki engem fog. A laborban már a teljes csapat rám várt, már a főorvos is ott volt, és a röntgenfelvételemet nézegette, és közben lazított egy kicsit. Felfeküdtem a műtőasztalra, itt egy ötletes lepedőtrükkel fogatták le a karomat, hogy ne tudjam mozgatni. Meg még a lábamat is leszíjazták. Ezek után már nem volt menekvés. Úgy éreztem, hogy sok kicsi tűszúrással érzéstelenítették a pacemaker fölötti területet. A bőr felvágását nem éreztem, de a pacemaker kivétele nagyon fájdalmas művelet. Megváltás, ha gyorskezű az orvos. Azt nem értem, hogy a mai világban miért nincs hatékonyabb érzéstelenítés az ilyen esetekre, miért nem tudják ezt még megoldani? 

A főorvos úr gyorsan dolgozott, mert közben ablációra várta őt a szobatársam a másik laborban. Nagyon rutinos volt, végigpróbálgatta a vénaágaimat, mindegyik helyen rekeszrángás jelentkezett, míg végül az utolsó pozíciót jónak ítélte (ez is rángatott, de nem annyira). (Itt megemlíteném, hogy milyen furcsa volt hallani, mikor a műtétem közben az orvos csavarhúzót kért, bizonyítva, hogy én most már tényleg egy kiborg vagyok.) A műtét során a korábban elhelyezett bipoláris elektródák lettek újra visszatéve. Az egész műtétben az volt a legfájdalmasabb rész, mikor a kulcscsont alatti vénában dolgozott az orvos. Ekkor valóban szükség volt a kezem, lábam lekötözésére. Csak azt nem értem, hogy később a zárójelentésben, miért volt az írva, hogy "vena subclavia punctio nem történt". Tudtommal a kulcscsont alatti véna a vena subclavia, és a műtét másnapján ennek a megszúrása miatt kellett mellkas röntgenre menni, hogy a ptx-t (légmellet) kizárják. Na mindegy, ez örök rejtély marad a számomra, merthogy nem fogom egy orvostól sem megkérdezni, úgysem kapnék rá választ.
A műtét egy órahosszáig tartott. A doktor úr visszatette a telepet, és már zárta is a sebet. Szóltam, hogy még mindig rángat, de mondta, hogy ne aggódjak, mert még a tesztelés folyik, azért rángat. Azt is mondta, hogy az egyetlen alkalmas vénám pont a rekeszizom ideg vonalában van, ezért nehéz beállítani. Ha továbbra is panaszaim lennének, akkor van még egy megoldás: A bal kamrai elektródát a bal kamra üregében (endokardiálisan) is el lehet helyezni, a sövény átszúrásával, de ezt csak végső esetben ajánlja, mert életem végéig véralvadásgátlót kell szednem, és túl fiatal vagyok még. Én egyébként úgy hallottam, hogy van még egy lehetőség, egy speciális elektróda, de ez most nem volt megemlítve.
Miután a főorvos távozott, továbbra is éreztem rekeszrángást. Egyébként a rekeszrángás egy nagyon rossz dolog, az ember nem tud normálisan lélegezni, csak lihegni a szívdobogás ütemében, közben beszélni is nehéz, mert minden ütemkor elakad az ember szava, közben szemmel láthatóan rándul egyet a teste.  Lehet, hogy ezekből a tünetekből egy kívülálló - aki lát - másra asszociál, de arról én nem tehetek. Ez alapvetően egy szenvedés. Így például pihenni is teljesen lehetetlen.
Szóltam a pacemaker programozó orvosnak, hogy kilégzéskor még mindig rángat. De ő azt mondta, hogy mennie kell, majd reggel beállítja. Azt gondoltam magamban: - Hát, így reggelre egy idegroncs leszek. Vagy majd éjszaka kiugrom a kórterem ablakán. Csak az a bökkenő, hogy a kórterem a földszinten van...
Visszakísértek az osztályra. Amint hanyatt feküdtem az ágyamra, hogy a nővér rám tegye a nehezéket, még erősebben kezdett rángatózni. A nővér szólt az előző orvosnak, hogy jöjjön, és állítson még rajta. Jött is, és kénytelen volt átprogramozni. Ez egyébként nem egy egyperces folyamat, mert ilyenkor több konfigurációt kell végigpróbálgatni. Akár 10-15 percig is eltarthat, mire megfelelő beállítást találnak (ha találnak).
Ezek után az éjszaka eseménytelenül telt. Másnap csináltak egy EKG-t, amiből a reggeli vizitkor megállapították, hogy "szépen viszi", és egy röntgen után mehetek haza. Megemlítem, hogy itt a mellkasröntgen során csak egyirányú felvételt készítenek, oldalirányút nem, s így nem kell a kart felemelni egy kicsit sem. A zárójelentést viszonylag hamar megkaptam, további kontrollokra, és varratszedésre vissza lettem irányítva a beküldő kórházba.

A másik szakrendelésen

Ismertető a kardiális reszinkronizációs terápiáról (CRT)

a CRT-P és CRT-D készülék előnyei és hátrányai 

Elmentem a CRT beültetést végző orvoshoz megbeszélésre. Először készítettek egy EKG-t. Ilyen lett:

Ezután az orvos korrektül elmondta a betegségem lényegét (ezt eddig még egyik orvos sem mondta el, most végre valaki elmagyarázta). Valamint ismertette a kétfajta beültethető CRT típus előnyeit, hátrányait, és a lehetséges szövődményeket. Eleve úgy kezdte, hogy most nincs abból a készülékből (CRT-D), amit nekem be kellene ültetni. De CRT-P-t is beültethető, de az nem véd a hirtelen szívhaláltól, viszont a CRT-P eszközzel kevesebb a probléma, könnyebb beültetni, és ritkább a vezetéktörés. A CRT-D-nél (ez az amelyik defibrillátort is tartalmaz) több a lehetséges szövődmény, de adott esetben életet menthet. A műtét várható ideje egyébként 2,5 óra lesz, ezen megütköztem, mert mindenhol az interneten rutinműtétként beszélnek a pacemaker beültetésről, ami nem tart tovább max. 1-1,5 óránál.
A műtét után majd valahogy így fogok kinézni belülről:

A Doki a végén rám bízta a döntést, hogy melyik fajta CRT-t választom. Úgy éreztem, hogy ő a CRT-D-t preferálta, ezért úgy döntöttem, hogy ezt kell választani, gyakorlatilag ráhagytam a választást (ő a szakember). Bár nem voltam biztos, hogy az én szempontomból jó-e ez a választás, hiszen ez egy rossz prognózisú betegség, valószínűleg egyre szarabbul fogom érezni magamat, és ez a készülék nem fogja engedni, hogy gyorsabban haljak meg. Más szempontból - amennyiben transzplantációra lesz végül szükség - segít abban, hogy megérjem azt az időt, amikor új szívet kaphatok, esélyt egy új életre, bármilyen is lesz az (ha egyáltalán hajlandó leszek belemenni ilyenbe). A kórház szempontjából biztos jobb a CRT-D, mivel nagyobb árbevételt jelent (könyvviteli szempontból gondolkozva), sőt elképzelhető, hogy minden évben ajánlott nekik egy minimális darabszámú ICD-t vagy CRT-D-t beültetni, pl. hogy tartsák a statisztikát, vagy hogy megmaradjon a rutinjuk (orvosi szempontból gondolkozva). Mindez csak feltételezés a részemről.
Elmerengtem, hogy hamarosan kiborgként fogok létezni. A kiborg szó (angolul: cyborg) eredetileg a "kibernetikus organizmus" kifejezés rövidebb megfelelője. Tehát mesterséges és a természetes biológiai szervekkel is rendelkező lényre utal.  Ezek vagy eredetileg élőlények, akik testére gépi implantátumok kerültek, vagy élő szövetekkel kiegészített gépek.
Csak nehogy úgy járjak a végén, mint Picard kapitány:

Na jó, kicsit eltúloztam.
"De miért pont velem történik ez?"- merült fel bennem újra a kérdés.

Komolyra fordítva a szót, CRT-D készüléke most sajnos nem volt a kórháznak, ezt az OEP-n keresztül még be kellett szereznie.

A pmkardiológus (nevezzük így) kb. 2 hét múlva már fel is hívott (ez gyors volt), hogy a következő hét kedden jelentkezzek a kórházban, és elvégzi a műtétet.

Mindenki okulására itt egy jól összeállított videó a CRT működéséről, szerintem nagyon hasznos:

A videón - durva fordításban - nagyjából erről beszélnek:

"Egy egészséges szív egyenletesen és szinkronizáltan pumpálja át a testen a vért, ellátva a testet oxigénnel és tápanyagokkal. A jobb és a bal kamra a test vérkeringésébe szivattyúzza a vért. A szív pumpamozgását elektromos impulzusok irányítják. Ezek az impulzusok szinkronizáltan kettéoszlanak  a bal és jobb tawara szárba. A kamrák egyszerre húzódnak össze minden kettéosztott ingerlés során. Mikor az elektromos vezetés blokkolódik a bal tawara szárban, azt bal tawara szárblokknak nevezik. Ilyenkor a bal tawara szár blokkolva van, és az elektromos inger nem megy rajta keresztül. Ilyen esetekben az elektromos impulzus először a jobb kamrába megy, majd a bal kamrába késéssel jut el. A kamrákban történő megkésett ingerlés egyenetlen pumpamozgást okoz a  szívben. A pumpaerő csökken, és a szívizom gyengébbé válik. Egy, a szív reszinkronizálására szolgáló eszköz, a CRT vissza tudja állítani az egyensúlyt a két kamra között. Az eszközt a kulcscsont alatti kis vágáson keresztül implantálják, és három elektródával csatlakoztatják a szívhez. A pitvari elektróda teszi lehetővé  a CRT eszköz számára, hogy figyelhesse a pitvari ritmust, amire a CRT eszköz elektromos impulzusokkal reagál, amit egyszerre továbbít a kamrákba, a kamrai elektródák által. A bal tawara szárban lévő akadály így áthidalható, és a pumpamozgás szinkronizált lesz. A bal kamrai elektródából származó minden inger szinkronizálja a pumpafunkciót. Ezáltal a kardiális reszinkronizáció növeli a perctérfogatot, és a betegek életminőségét."