Mi más kontroll lenne mostanában, mint nyári?
Eredetileg márciusban lett volna pacemaker kontrollom, de lemondták a Covid-ra hivatkozva. Persze ha panaszkodtam volna valamire a telefonban, akkor talán fogadtak volna. Ugyanis egy héten egyszer pár óra erejéig tartott valaki (egy ismeretlen orvos) rendelést a panaszos pácienseknek, vagy például azoknak, akiknek lemerülőfélben volt a készüléke. Aztán a beavatkozásra szoruló eseteket valószínűleg továbbküldték egy másik intézménybe, mert ez a kórház teljesen a vírussal volt elfoglalva.
Júniusban sikerült őket felhívni, többszöri telefonálás után végre felvették a készüléket, és tudtam időpontot foglalni július elejére.
Egyébként mindkét telefonos beszélgetést (a lemondást és az időpontfoglalást is) elszámolták a TB felé, mint telefonos rendelést, pedig orvossal nem is beszéltem. Hát valamiből élnie kell a kórháznak, úgy látszik, hogy nem kompenzálta az állam eléggé a kieső bevételeket.
De most már végre normális rendelések vannak, és a saját pm orvosom tudott megvizsgálni. Kiderült, hogy már gyenge a bal kamra ingerlési feszültsége, emelni kellett a beállításon, mert hamarosan nem működött volna megfelelően. Csak minimális emelés történt, hogy még ne okozzon rekeszrángást. Hálistennek nem is okozott.
Újra csináltam grafikont a telep hátralévő becsült élettartamáról:
Most is meredekebb a görbe, 2,9 évet mutat, de a doki szerint 3-4 év még hátravan. Ebből arra következtetek, hogy tapasztalataik szerint nem megbízható a becslés, a jelzetthez képest tovább bírja a telep.
Januárra kaptam következő időpontot, de én csodálkoznék, ha ez összejönne. Tavaly tavasszal 4 hónapot dolgoztam home office-ban, most ősztől tavaszig 9 hónapot, és félő, hogy következő ősztől is lockdown lesz. És érdekes módon közben dübörög a gazdaság, legalábbis ezt mutatja a beruházások száma. Én már 24 éve dolgozom ezen a területen, ahol vagyok, és jelenleg soha nem látott mértékű beruházási láz van, a magánszektorban, az önkormányzati és állami szektorban egyaránt. Hát nem érdekes?