Az ötödik szívultrahangon

Az ötödik szívultrahangon

Régen írtam már ebbe a blogba, Itt vagyok, élek és virulok, csak nagyon sok munkám van mostanában (és nagyon sok hobbim 😃). Egyik hibám, hogy túl sok minden érdekel egyszerre, ezért semmivel sem tudok eleget foglalkozni, pedig nagyon szeretnék. Sosem értettem például azokat a nyugdíjasokat, akiknek bár tengernyi idejük van, mégsem foglalkoznak semmivel, csak otthon vegetálnak, néznek ki a fejükből. Egyetlen szórakozásuk, hogy kapcsolgatják a tévét, és néha elmennek a közértbe, pedig annyi minden mást is lehetne csinálni. Régebben azt gondoltam, hogy milyen jó lesz majd, ha nyugdíjas leszek, mert rengeteg időm lesz, és a kedvenc hóbortjaimnak, hobbijaimnak szentelhetem magamat. Mikor kiderült, hogy  súlyos szívbetegségem van, azt gondoltam, hogy én nem is leszek nyugdíjas, mert hamarabb meghalok, és sztornózhatom minden tervemet. De most olyan jó lett az ultrahangom, hogy azt gondolom, mégiscsak megérhetem a nyugdíjas kort.

Tévedés ne essék, nem gyógyultam meg. De a bal kamra pumpafunkcióm (EF) 66 % -s lett a számítások szerint. A kardiológusom látvány alapján 60 %-ra saccolta. Ez azt jelenti, hogy a kamrába bejutó vér 60 százaléka minden szívütés során kipumpálódik az erekbe. Már pedig a 60 % már a normál tartományba esik. Ez hatalmas javulás ahhoz képest, hogy 25 %-os is volt már. Ha csak ezt az egy értéket kellene nézni, azt lehetne mondani, hogy egészséges vagyok. De nem csak szisztolés szívelégtelenség létezik, hanem diasztolés is. Jó lenne, ha megmondaná valaki, hogy most ebbe a kategóriába esem-e. Diasztolés szívelégtelenségnél jó az ejekciós frakció, mégsem tud elég vért pumpálni a szív, más okok miatt (pl. túl merev a szív fala, ezért nem tud eléggé elernyedni, így kevesebb vérrel tud telítődni). Az biztos, hogy jobban vagyok mint régen. Vannak rosszabb napjaim, mikor leesik a vérnyomásom, de túlélhető. A Furosemid vízhajtót szinte már nem is kéne szednem, el is hagyom. Napi szinten mérem a súlyomat, és résen vagyok, ha gyanúsan sokat mutat a mérleg. Ilyen esetben be tudok venni egy szemet.

Mint korábban írtam, már próbáltam elhagyni a Verospiront is, de nem jött be. Egyébként ez a gyógyszer valahogy a sóháztartást szabályozza, ezáltal a folyadékvisszatartást csökkenti, valamint nem engedi, hogy sok kálium ürüljön ki a szervezetből. Sajnos mikor elhagytam, akkor gyengébb lettem (lehet, hogy alacsony lett a kálium szint). És volt olyan nap, hogy egy nap alatt 3 kg-mal nőtt a súlyom (visszatartotta a szervezetem a vizet). Ezen tapasztalatok után újra szedem a Verospiront.

Korábban említettem, hogy az orvosom új gyógyszert akart velem szedetni, amit nem kértem. Ez a gyógyszer az ARNI (Angiotensin Receptor Neprilysin Inhibitor) lett volna. Ez egy nagyon új fajta gyógyszer, és csak egy szűk körnek lehet felírni. Most, hogy a kardiológusom látta ultrahangon a szívemet, azt mondta, hogy most már fel sem lehet írni nekem, mert ahhoz túl jók az eredmények. Olyan jól mozog a szívem, hogy most már nem indokolt.

Így állok, egyebekben folytatom az eddigi terápiát (az orvosi terápiát és a saját terápiámat is).

Most eldől, hogy használ-e, vagy sem

A CRT-D repozíció utáni kontrollok

és rekeszrángási problémák, valamint laikus elmélkedés az elektródák fajtáiról

A műtét után a seb alig fájt, de a beállítással lehettek gondok, mert már a hazafelé tartó úton is többször rám tört a gyengeség. Otthon hol jobban éreztem magam, hol rosszabbul. Egyáltalán nem voltam elégedett az eredménnyel. Ezen kívül három napig nem történt velem semmi érdemleges. 

A negyedik éjszaka rekeszrángásra ébredtem. Mikor megváltoztattam a testhelyzetemet, elmúlt. De az elalvás pillanatában mindig újrakezdődött. Úgyhogy az éjszaka hátralévő néhány óráját sírással töltöttem. - Hát hogy lehetek én ilyen szerencsétlen? Nekem miért nem sikerül semmi? - keseregtem. Abban sem volt sok reményem, hogy ezen lehet még állítani, mivel a kórházban a fülem hallatára beszélték, hogy ez az egyetlen beállítás volt lehetséges. Úgyhogy nagy valószínűség szerint mehetek újra műtétre. A következő néhány éjszaka hasonlóan telt, de nyugtatóval sikerült egy-két órát aludni. 

Kivártam a varratszedés idejét, ami a műtét után egy héttel volt, hogy ne kelljen kétszer menni a kórházba. Hála istennek nem volt még reménytelen az eset, lehetett még - konfiguráció váltással - állítani a pacemaker paraméterein. Közben az is kiderült, hogy azért nem éreztem jól magam, azért voltam gyenge, mert túl alacsonyra állították az ingerlési feszültséget. De ezután még legalább kétszer vissza kellett mennem a kórházba, mire teljesen "rekeszrángás mentes" lettem. A végeredmény az lett, hogy a bal kamrai elektróda beállított feszültségét csak egy hajszál választja el attól a minimum értéktől, amely még hatékonyan ingerli a szívizomzatot, és egy hajszál választja el attól a minimum értéktől amely már ingerli a rekeszizom ideget (nervus phrenicust) is. Ez olyan, mintha egy tű fokán kellene egyensúlyozni, és semmi ráhatásom nincs arra, hogy az elektróda ezután még milyen irányba fog mocorogni, mert hogy még hónapokig előfordulhat, hogy elmozdul valamerre, ugyanis a bal kamrai elektróda nincs különösebb módon rögzítve a véna falához. Majd amikor több hónap múlva körbenövik a testem kötőszövetei, talán utána már nem fog kimozdulni. Öröm az ürömben, hogy mivel a rekeszrángás miatt csak viszonylag alacsony feszültségen van működtetve a bal kamrai elektróda, így a telep élettartama némileg hosszabb lesz, hacsak nem kell az ICD-nek egy párszor újraélesztenie. Ha az alacsony ingerlésre állítás ellenére mégis rekeszrángás jelentkezne, akkor már sajnos nem lehet többet finomítani rajta, ez esetben esetleg be lehet építeni (újabb műtéttel) egy négypólusú (quadripoláris) elektródát a jelenlegi bipoláris helyett, de állítólag ez egy nagyon drága elektróda, amit nem mindenkinek szereznek be. Hogy miért jobb ez az elektróda? Egy kis magyarázat:

Az "ősidőkben" (ami nem is volt olyan rég, csak pár éve) még unipoláris elektródákat használtak, ami azt jelentette, hogy az elektróda végén csak egy pólus volt (katód), a másik pólusnak (anódnak) pedig a pacemaker telep háza, vagy a jobb kamrai elektróda pólusa volt kinevezve. Ez nem sok variációra adott lehetőséget, ha még most is itt tartanánk, akkor nekem "annyi" lenne.

Aztán jöttek a bipoláris elektródák, amelynél az elektróda végén, egymástól kis távolságra, két pólus is található. Ma már széleskörűen ezt használják, nekem is ilyen lett beépítve. Ennél tudnak variálni, hogy a két kamrai elektróda két-két pólusa közül melyik legyen az anód és a katód, és bizonyos esetekben a pacemaker telep háza is lehet egy pólus. Így négy vagy hat variációra van lehetőség (a katód a bal kamrában kell legyen, és úgy tűnik, hogy ICD esetén nem lehet a telep háza az anód, mert ha minden igaz, az a sokkoláshoz kell). Az én esetemben 4 konfigurációt próbáltak ki (mivel ICD-m van), és csak egy volt használható.
A négypólusú elektróda esetében állítólag 10-14 variáció van a pólusok kijelölésére. Jóval nagyobb az esély, hogy találnak olyan konfigurációt, amely nem rángatja a rekeszizmot. A variációk:

Itt egy kép egy négypólusú, és két darab bipoláris elektródával felszerelt CRT-D pacemakerről (a jobb kamrai elektródában pluszban még sokktekercs is megy, ezért vastagabb), az elektródákon lévő fekete részek a pólusok:

Hát dióhéjban ennyi. Egy valami azért szöget ütött a fejembe. Hogy miért nem tartanak készleten négypólusú elektródát a kórházak. Hogy amikor gond van, akkor csak leemelhessék a polcról. Miért kell többszöri sikertelen műtét, hogy egyáltalán meg lehessen rendelni. Úgy láttam, hogy egy CRT-D műtét ötszázezer körül van, engem kétszer műtöttek, így csak a műtét 1 millió körül volt. Ebben nincs benne a pacemaker és az elektródák ára (azokkal együtt már több mint 4 milliónál tartunk). Nem tudom, hogy mennyibe kerül egy négypólusú elektróda, de nem hiszem, hogy árban jobban megéri, ha csak a harmadik műtétnél építik be és nem az elsőnél (gond esetén). Meglehet, hogy a késlekedés miatt a beteget le kell rokkantosítani, de minimum táppénzen kell tartani hónapokig, sőt az is előfordulhat, hogy tartós kórházi ellátásra szorul. Ez mind költség az állami egészségpénztárnak.

De hála istennek velem most nincs gond, egyelőre jól vagyok. Működik a rendszer. Jelentősen javult a terhelhetőségem. Ezt alátámasztotta egy szívultrahang is a közelmúltban. Az ejekciós frakcióm felment 50 %-ra, a mitrális billentyű regurgitációja már csak "jelzett", ez azt jelenti, hogy majdnem jól zár, csak egy ici-pici visszaáramlás van. Emiatt a véralvadásgátló gyógyszert is elhagyhattam. A tricuspidális (jobbkamrai) billentyű még ennél rosszabbul zár, a számított pulmonális nyomásom még magas, a normálisnak kb. kétszerese. De ez is javulhat még. Sőt érzem is, hogy javult, mert az első hetekben még terhelésre nehézlégzésem volt, szédültem, rosszul éreztem magam, de ez már elmúlt. Új kifejezést is találtam a szívultrahang leleten, amely eddig nem volt : "relaxációs zavar", de mivel az orvos nem foglalkozott vele különösebben, gondolom nem túl komoly.

Szóval a lényeg, hogy most minden rendben. Benne vagyok abban a 60-80 %-ban, akiknél javulást okoz a CRT. Mondhatnánk, hogy "happyend", de ez még nem az "end", az még messze van, csak "happy", I am happy.

A másik város kórházában

CRT-D pacemaker újraműtétre (repozícióra) várva

Elindultunk a "másikvárosi" kórházba, a megadott időpontban. Aggódtam, hogy reggel idejében odaérjünk, nem akartam késni, de sajnos egy baleset miatt fél órával később értünk oda, azaz majdnem fél kilenckor. A betegfelvételi iroda előtt hosszú kígyózó sor állt. Úgy látszik, hogy nem késtünk le semmiről, mivel mások is most jöttek. - gondoltam. De a sor iszonyú lassan haladt, el nem tudtam képzelni, hogy miért. Valaki azt mondta, hogy nem működnek a nyomtatók (a nyomtatók később is bűnbaknak voltak kinevezve több alkalommal). Közben a keskeny folyosón ide-oda járkáltak a kórházi dolgozók, meg a betegek is, de a sorban állóktól alig tudtak elférni. Ma már egy újabb építésű kórházban kétszer ilyen széles folyosókat szoktak tervezni, mint ebben a régi épületben van. A sorban állás több órahosszáig eltartott, amely egy szívbetegnek nem túl szerencsés, márpedig itt mindenki szívbeteg. Például egy szívelégtelenségben szenvedőnek az egy helyben állás is nagy megterhelés, ahogy nekem is. Ennek ellenére a betegek feltűnően türelmesek voltak, bizonyára ehhez vannak hozzászokva. Közben odakint a parkolóautomatát is egyfolytában etetni kellett.

Számomra úgy tűnt, hogy szervezetlen a betegfelvétel rendszere, és jól meg kellene reformálni. Sosem jártam még ilyen helyen, ahol ennyire lassú lett volna. Miután végeztünk a felvételi irodában (kb. 11 órakor), a fekvőosztályra kellett átmenni, ahol leadtam a papírokat, és vért vettek. Ha 11 órakor még itt tartunk, akkor hogy tudnak megműteni még ma? - csodálkoztam. De a nővérek megnyugtattak, hogy este 10-ig mindenki meg lesz műtve. Egy ampulla vért vettek tőlem, hogy az INR értéket ellenőrizzék. A vért egy - női szemmel nézve is - feltűnő szépségű nővér vette le, ahogy elnéztem, nemcsak kívülről volt szép, hanem a belső szépsége is ragyogott. Ritka az ilyen. Egyébként ügyes is volt, olyan helyre tette be a branült, ahová másnak nem szokott sikerülni.
Nagyon sok beteg várakozott, tele volt a folyosó. Nem jutott mindenkinek szék, ezért a Szépség hozott még néhányat. Több órát ott kellett ülni, mire ágyat kapott az ember. Engem nem az osztályon helyeztek el, hanem egy koedukált őrzőben kaptam ágyat, ahová a frissen műtötteket viszik pár órára. Hipermodern felszereltségű volt, tiszta luxus.
Hamarosan megjelent egy fiatalabb orvos, aki közölte, hogy van egy kis "fennforgás", a főorvosnak kevés ideje van, ezért lehet, hogy nem fogok sorra kerülni, holnap pedig már nem is lesz itt a főorvos. Azt tudakolta, hogy mentő hozott-e be, és mennyire vagyok rosszul. Mivel színészi képesítésem nincs, ezért csak az igazat tudtam mondani, elismertem, hogy kapok még levegőt, és tudok még járni. Ezzel - ahogy estére kiderült - le is maradtam a műtétről. A főorvos a fiatalabb orvosra bízott, hogy ő műtsön meg, de ő sem kezdett bele, miután egy telefon megejtése során tájékozódott a problémám mibenlétéről. Sikertelen műtét esetén ugyanis megint több hónapot várni kellene a következő műtétre. Ez a beteg szempontjából sem jó, mert közben tovább romolhat az állapota (vagy a rossz állapota stagnál, nem tud javulni), illetve minden műtét egy fájdalmas beavatkozás. De mindez mellékes a fertőzésveszélyhez képest, mivel minél többször műtenek, annál nagyobb a szívbelhártya gyulladás kockázata, és a kockázat növekedése nem csak lineáris. Egyébként valahol azt olvastam, hogy a szívbelhártya gyulladás akár évekkel később is kialakulhat az elektródáktól. Kissé morbid, hogy az a készülék öl meg, amelyet a megmentésemre ültettek be. Na, mindegy.
Másnap újra megkeresett a kórteremben a tegnapi orvos, és elvitt a pacemaker laborba, ahol rám kötötték az EKG-t, és a röntgennel készítettek egy rövid felvételt. Az eredmény alapján nem csodálkozott, hogy nem érzem túl szuperül magamat. Ezután szívultrahangra vitt, előtte megemlítette, hogy ha nagyon rossz lenne az ejekciós frakció, akkor a szívtranszplantáció lehetősége is felmerülhet. Az ultrahangon megállapították, hogy a szívem most már normál méretű, csak a bal pitvar tág, de a kamrai billentyűk még mindig rosszul zárnak. Az ejekciós frakció 39 százalékra jött ki (2D Simpson módszerrel), amely még mindig nem mondható jónak. Azért én boldog voltam, hogy kisebb lett a szívem, és javult az EF. A doki szerint ezt csak spontán javulás okozhatta, de én szerintem lehetett hozzá köze a CRT eddigi működése is, még ha nem is tökéletesen működött. A doki ezután megpróbált állítani a PM programozásán, de amit beállított, az túl erős volt (belül erős volt a rángatás), ezért nem tudott rajta különösebben javítani.
Közben csodáltam az orvos türelmét, mert láthatóan mások is többször megzavarták, és egész nap ide-oda járkált az épületben, betegeket is kísérgetett az épületek között, estig műtött minden nap, és mégsem látszott idegesnek. És már gondolom évek óta ezt csinálja....
Az eredmények alapján indokoltnak tűnt a repozíciós újraműtét, de ezt még a dokinak meg kell konzultálnia a főorvossal is. Kérte, hogy majd telefonon keressem meg a jövő héten. Mindez délelőtt 10 óratájban volt, majd este fél nyolckor megkaptam a zárójelentésem (a késlekedés okát megint a nyomtatóra fogták), és mehettem haza.

Kontroll

Néhány szó a kardiológiai kontrollról, valamint a rosszabbodó szívelégtelenségemről, és az antikoaguláns terápia bevezetéséről

3 hét után visszarendeltek egy kontroll ultrahangra. Az az orvos végezte, akihez a kardiológiai kórtermem is tartozott. Most sem volt túl bőbeszédű. Rákérdezésemre azért elmondta, hogy az ultrahang eredménye nem javult, pontosabban volt egy-két érték, ami javult, és volt egy-két érték, ami romlott. Gyakorlatilag egyfajta átrendeződés történt az eddigi kezelés hatására. A különbségek egy része - szerény véleményem szerint - abból is adódhattak, hogy más személy végezte a vizsgálatot.
Néhány szösszenet: A bal kamra falai akineticusak, míg egy hónapja azt írták, hogy jelentős diffus hypokinesis. A bal kamra mérete nőtt (72-55), a jobb kamra mérete csökkent (36). A pulmonális billentyű korábban jó volt, most már enyhe regurgitátió van. Mitrális regurgitatió: közepes, korábban jelentős funkcionális MI. Tricuspidális regurgitatió: közepes, korábban jelentős TI. A számított pulmonális nyomás 77, míg egy hónapja 58 volt. EF: 25-30 %, korábban 30-32 %. Valaki világosítson már fel, hogy melyik EF értéket kell nézni, mert nálam a Simpson sokkal rosszabb (20 %), míg az M mód sokkal jobb (42 %). Azóta sejtem már, hogy a Simpson értéket 2D-s kimerevített (systolés és diasztolés) kép alapján állapítják meg, ezért szerintem tuti, hogy pontatlanabb, az M mód pedig 3D-s alapú. Van még egy csomó érték, amit nem tudom, hogy micsoda, ahhoz hogy megértsem, minimum el kéne végezni az orvosi egyetemet.
A vizsgálat végén feltettem néhány kérdést, arra korrekt választ kaptam. Visszarendelt szakorvosi vizsgáltra 1 hét múlva, hogy megbeszéljük a továbbiakat.

A szakorvosi vizsgálaton több tájékoztatást kaptam. A gyógyszereim maradtak, mint eddig, de azért megengedte, hogy felezzek egy-két gyógyszert, ha tartósan leesik a vérnyomásom. Elmondta, hogy CRT pacemaker beültetésre lesz szükségem, minél hamarabb, mert nem jók az értékeim (magas QRS érték, BTSZB, szívelégtelenség NYHA II-III. között). Szerzett konzultációs időpontot a műtétet végző orvosnál. Valószínűleg a fél év múlva esedékes MR vizsgálatra nem fogok tudni majd elmenni, mert az addigra beültetett pacemaker miatt nem lehet ilyen vizsgálatot végezni. De elmondta, hogy bármit is mutatna az MR, az nem oszt, nem szoroz, mert az eddigi kezelési módon nem változtat, ugyanis nincs más alternatíva a kezelésre.
Megemlítem, hogy amíg kórházban voltam, mindennap kaptam a hasamba injekciót a vérrögök ellen, a kardiológián naponta kétszer is. De mikor kiengedtek a kórházból, nem írtak fel erre semmit. Ezen nagyon csodálkoztam, attól féltem, hogy elfelejtették. A háziorvosom is hasonló véleményen volt. De láttuk, hogy bele van írva a zárójelentésbe, hogy egyelőre nem vezetnek be antikoaguláns terápiát. Azért megkérdeztem a kardiológusomat a szakorvosi vizsgálaton, hogy kell-e nekem, vagy nem. Ő azt mondta, hogy nem egyértelmű az én betegségem esetén, hogy kell-e véralvadásgátló, vagy nem, az orvosok is vitatkozni szoktak rajta, de ő inkább azt javasolja, hogy megelőzésképpen szedjek. De mivel hamarosan CRT műtétem lesz, addig a hasi injekciót alkalmazzam (Clexane) napi kétszer. Ennek alapesetben elég borsos ára van, de három havi szakorvosi ajánlásra sokkal olcsóbban felírható. Így is lett.

Egyébként ezt a hasznos leírást találtam utólag a neten:

"Kinél kell antikoaguláns kezelést alkalmazni?

A döntésben a CHA₂DS₂-VASc score-t vesszük alapul.

Rizikófaktor                                                         Score

Pangásos szívelégtelenség/bal kamra diszfunkció    1

Hipertónia                                                                  1

Kor ≥ 75 év                                                                2

Kor 65-74                                                                  1

Diabetes mellitus                                                       1

Stroke/TIA/trombo-embolia                                        2

Vaszkuláris betegség                                                 1

Női nem                                                                      1

Maximális pontszám: 9

≥ 2 score esetén kötelező a krónikus orális antikoaguláns kezelés, még akkor is, ha a beteg jelenleg szinusritmusban van.

1-es score esetén 75-325 mg aszpirin javasolt, de az ajánlás ebben az esetben is inkább az antikoagulálást preferálja.

0 score esetén lehet aszprint adni, de inkább ne kapjon a beteg profilaktikus antitrombotikus kezelést.

Az aszpirin, vagy az aszpirin + clopidogrel kezelés stroke/tromboembólia megelőző effektivitása nem éri el az antikoaguláns kezelés hatásosságát, ezért a két kezelés egymással nem helyettesíthető. Ha a beteg vérzéses mellékhatások miatt nem tud antikoaguláns szert szedni, akkor csak aszpirint kapjon, mert az aszpirin + clopidogrel kezelés okozta vérzéses rizikó egyezik az antikoagulánséval. 75 év felett a vérzéses komplikációkban a warfarin és az aszpirin között nincs különbség.

Az antikoaguláns kezelés súlyos ellentmondása, hogy bár idős betegek esetén a legnagyobb a PF okozta stroke-rizikó, azaz az antikoaguláns kezelésnek ebben a korban van a legnagyobb haszna, mégis az idős betegek kapják legkevésbé és náluk a legnagyobb a vérzés kockázata."

forrás: http://medicalonline.hu/

A fentiek alapján simán megvan nekem a 2 score (majdnem a 3), úgyhogy indokolt nálam az antikoaguláns terápia.

A belgyógyászaton

Csodálatos élményeim a belgyógyászati fekvőbeteg osztályról (vagy elfekvőbeteg osztályról?)

Felvitt a betegszállító a belgyógyászatra. Fura volt, hogy tolókocsiban szállítottak, mint egy nyomorékot. Az járt a fejemben, hogy mit szólnak az emberek, ha meglátják, hogy egy "viszonylag fiatal" nő, arra sem képes, hogy a saját lábán járjon.

Mivel a kórház nyilvántartásában még a régi címem szerepelt, a vidéki betegek kórtermébe kerültem. Később megtudtam, hogy jobban is jártam így, mert itt - a hírük alapján - lelkiismeretesebb orvosok vannak. Valóban így volt, ugyanis egy fiatal, lelkes doktornő foglalkozott velem. A kórterem egyébként csupa idős nénivel volt tele, én kakukktojásnak éreztem magamat köztük. Azon az emeleten csupán egy fiatal nő volt rajtam kívül. A kórtermekben nagyon sokan voltak már végelgyengülés közeli állapotban, és sokszor még a jobb állapotban lévőket is pelenkázták és mosdatták. Sosem voltam még ilyen környezetben, elkeserített, hogy hova jutottam, alig vártam, hogy majd pár nap múlva hazamehessek. Ettől függetlenül maga a kórház és az ellátás is sokkal jobb volt, mint vártam. A kórtermekben tisztaság volt, csak a folyosón lévő 2 db wc és 1 db koedukált zuhanyzó bizonyult kevésnek. A wc-k sokszor használhatatlan állapotban voltak, annyira összekenték időnként őket az idős betegek. De mindenhova ki volt téve fertőtlenítő folyadék, amit rendszeresen használtam (ennek ellenére elkaptam valami légúti nyavalyát). Volt egy kedves, beszédes néni is a kórteremben, aki egy kicsit fiatalkori önmagát látta bennem, mivel fiatal kora óta ő is szívbeteg, de most a cukorbetegsége miatt volt bent, inzulin beállításon. A néni olyan beszédes volt, hogy nem sokat tudtam pihenni tőle, késő estig beszélgetett, reggel pedig már fél ötkor ébresztettek a nővérek minden nap, a néni pedig már lesben állt, hogy mikor kezdheti a beszélgetést. Egyébként nagyon szerettem vele beszélgetni, rokonlelkek voltunk. Sok hasznos, és érdekes információt tudtam meg tőle. Elmesélte az egész életét, ami nagyon tanulságos volt. Elképesztő, hogy ilyen rövid ideig tartó ismeretség is mennyire hat az emberre.

Visszatérve a témára, a vizsgálataim vérvételekkel kezdődtek, ugyanis a protokoll szerint, több óra múlva újra meg kellett nézni a szívenzimeket. Infúziót is kaptam, ki tudja mit, mert nem közölték. Másnap elküldtek mellkasröntgenre, amelyen különböző rajzolatok és pangás jelei voltak láthatók a tüdőben, ja és nagyobb szív. Következő napon mellkas CT-re mentem, mivel a véremben magas volt a D-dimer érték, de szerencsére nem találtak vérrögöt a tüdőmben, csak fibrotikus rajzolatokat, folyadékot és néhány megnagyobbodott nyirokcsomót. Következő napon hasi ultrahangra küldtek, ahol epekövet találtak, akkor azt gondoltam, hogy ez okozhatta az emésztési problémáimat.

A dokinő még mindig azt hitte, hogy pajzsmirigy problémám lehet, és az csinál minden zűrt. De kb. 4 nap után megjött az eredmény, hogy a pajzsmirigy hormonjaim jók. Előjegyeztek a következő hétre szív ultrahangra, elképedtem, hogy ilyen sokáig itt kell még lennem a kórházban, és közben semmit nem javult az állapotom, ugyanolyan gyenge vagyok, és rosszul érzem magam. Szinte semmit sem tudtam enni, az evéstől szörnyen éreztem magam egész nap, ezért a családommal zöld salátát és natúr joghurtot hozattam be, azt eszegettem néha. A lábaim még mindig erőtlenek voltak, főleg a combom felső fele, az egy helyben állás is komoly erőfeszítést jelentett, ezért többnyire feküdtem. Aztán kb. hat nap után kezdtem javulni, mivel a vízhajtók elhajtották a vizet a tüdőmből, és a pulzusom is lejjebb ment. A dokinő azon a véleményen volt, hogy a szívultrahangon nem fognak találni semmit, mivel nincs mellkasi fájdalmam, és szívzörejem sincs. Vártam a vizsgálatot, addig eseménytelenül teltek a napok.

Aztán eljött az ultrahang napja, nagyon sokan voltak, több órát kellett várnom, mire sorra kerültem. Egy kedves doktornőhöz kerültem, aki megállapította, hogy nagy a szívem, elvékonyodott a fala, a kamrákban lévő billentyűk rosszul záródnak és az ejekciós frakció csak 30 %.
Hogy mennyi lenne a normális? Nézzünk egy ábrát:

Tehát a rizikós csoportba tartozom. (Ennek fele sem tréfa. Kezdhetek végrendeletet íratni.)
A doktornő kikérdezgetett a családi kórelőzményekről, mikor szültem, mióta vannak tüneteim ...stb. A papíromon az állt, hogy valószínűleg primer DCMP. Mielőtt leadtam a papírt a nővérpultnál, gyorsan memorizáltam az orvosi kifejezést, hogy később rákereshessek a neten. Az ultrahang eredménye alapján másnap átvittek a kardiológiai osztályra. A kiadott zárójelentésem epikrízisében kardiális dekompenzáció szerepelt.

Most már nem ártana utána néznem, hogy hogyan működik az emberi szív, mert eddig nem különösebben érdekelt ez a téma. Itt van néhány jól átlátható ábra erről: